logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Tajvani háborús forgatókönyveket készítettek – véres lenne a végeredmény

| Szerző: hirado.hu
Múlt héten elnökként Joe Biden először látogatott Ázsiába, ahol az eddigi leghatározottabb figyelmeztetést intézte Pekinghez, hogy Washington elkötelezett Tajvan katonai védelme mellett egy kínai támadás esetén. Ennek kapcsán hosszú elemzést közölt a CNN Brad Lendontól és Ivan Watsontól arról, mire lehet számítani egy esetleges Tajvan elleni kínai invázió esetén. A szerzők három forgatókönyvet mutatnak meg, a tengeri, a légi és a szárazföldi szcenáriókat.
Joe Biden amerikai elnök részt vesz a QUAD vezetői csúcstalálkozón Tokióban, Japánban, 2022. május 24-én. Fotó: EPA/Yuichi Yamazaki / POOL

Az elemzést azzal kezdik, hogy Bidennek a kérdéssel kapcsolatban tett megjegyzései, amelyekben Oroszország ukrajnai inváziójához hasonlította a Tajvan elleni esetleges kínai támadást, úgy tűnik, eltérnek Washington évtizedes, úgynevezett „stratégiai kétértelműség” politikájától, mivel felvetették az amerikai és kínai erők közötti katonai összecsapás lehetőségét.

Ez egyébként már harmadszor történt meg Joe Biden hivatalba lépése óta, de, akárcsak a másik két alkalommal, a Fehér Ház gyorsan visszakozott, hivatkozva arra, hogy politikája nem változott. Ettől függetlenül óhatatlanul felvetődik a kérdés: képesek lennének-e az Egyesült Államok és szövetségesei megállítani egy inváziót? A szerzők úgy fogalmaznak, „a válasz, hogy valószínűleg nem”. Elemzők szerint Kína több csapattal, több rakétával és több hajóval rendelkezik, mint amennyit Tajvan vagy esetleges támogatói, például az Egyesült Államok vagy Japán képes lenne mozgósítani, azaz, ha Kína mindenáron el akarja foglalni a szigetet, akkor valószínűleg meg is tudja tenni. Egy kikötéssel: a győzelemnek rendkívül véres ára lenne mind Peking, mind ellenfelei számára.

Kapcsolódó tartalom

Sok elemző úgy véli, Tajvan lerohanása veszélyesebb és bonyolultabb, mint a szövetségesek normandiai partraszállása a második világháborúban – amerikai kormányzati dokumentumok szerint a közel három hónapig tartó hadjárat során mindkét oldal csaknem félmillió katonát veszített – meghaltak, megsebesültek, eltűntek. A civil véráldozat pedig még ennél is sokkal több lehet. Tajvan 24 milliós lakossága ugyanis olyan sűrűn lakott városi területeken zsúfolódik össze, mint a főváros, Tajpej, ahol egy négyzetkilométeren átlagosan 9575 ember él.

Az esetleges kínai invázióval kapcsolatban a szerzők három forgatókönyvet mutatnak meg, a tengeri, a légi és a szárazföldi szcenáriókat.

Tengeri háború

Jelenleg Kína rendelkezik a világ legnagyobb haditengerészetével, mintegy 360 hadihajója van, ez nagyobb, mint az Egyesült Államok alig 300 hajóból álló flottája. Emellett a világ legfejlettebb kereskedelmi flottáját tudhatja magáénak, hatalmas parti őrséggel, és szakértők szerint olyan tengeri milíciával, amely a hadsereggel nem hivatalosan kapcsolatban áll, ezek a halászhajók akár több százezer katona szállítását is képesek megoldani – erre szüksége is lenne Kínának elemzők szerint egy kétéltű invázióhoz.

A szerzők idézik Ian Easton, a Project 2049 Institute vezető igazgatója tavaly, a The Diplomat című lapban Miért nem összehasonlítható a tajvani invázió a D-nappal? címmel közölt cikkét, miszerint „ahhoz, hogy Pekingnek észszerű esélye legyen a győzelemre, a Népi Felszabadító Hadsereg több ezer tankját, tüzérségi ágyúját, páncélozott személyszállító járművét és rakétavetőit kellene a csapatokkal együtt átvinnie. Óriási felszereléssel és üzemanyaggal kellene átkelniük”.

Phillips O’Brien, a skóciai St. Andrews Egyetem stratégiai tanulmányok professzora arra hívja fel a figyelmet, hogy Tajvan olcsó és hatékony szárazföldi hajóelhárító rakétákat halmozott fel, amelyek hasonlók azokhoz a Neptunokhoz, amelyekkel például Ukrajna áprilisban elsüllyesztette a Moszkva cirkálót a Fekete-tengeren.

Fentiek ellenére Thomas Shugart, az amerikai haditengerészet egykori tengeralattjáró-kapitánya szerint viszont nem elképzelhetetlen, hogy a várható veszteségek nem riasztják el a kínaiakat, úgy fogalmazott, „több száz, ha nem több ezer kínai hajó lenne ott, hogy »felszívja« a tajvani rakétákat”.

Howard Ullman, az amerikai haditengerészet volt tisztje, az amerikai haditengerészeti főiskola professzora ezzel szemben az Atlantic Councilnak írt februári esszéjében, figyelembe véve a hagyományos hadászati doktrínát, miszerint a támadó félnek 3:1 arányban meg kell haladnia a védők számát, arról beszél, hogy „egy 450 000 tajvani potenciális védekező erővel szemben Kínának több mint 1,2 millió katonára lenne szüksége (a z amúgy egyébként több mint 2 milliós aktív haderőből), ráadásul a katonákat sok ezer hajóval kellene átszállítani”. Becslése szerint egy ilyen művelet hetekig tartana, és Kínának tengeri ereje ellenére „egyszerűen nincs meg a katonai képessége és kapacitása ahhoz, hogy belátható időn belül teljes körű kétéltű inváziót indítson Tajvan ellen”.

Kapcsolódó tartalom

A térségben az amerikai haditengerészet az F–35-ös és F/A–18-as vadászgépekkel felszerelt repülőgép-hordozóit és kétéltű támadóhajóit tekinti elsődleges csapásmérő eszközöknek. Az Egyesült Államoknak 11 hordozója van, de ezeknek csak körülbelül a fele áll harckészültségben. Phillips O’Brien ráadásul rámutat arra, hogy a kínai hadseregnek több mint 2000 hagyományos rakétája van, és ezek közül sokat kifejezetten az amerikai haditengerészet repülőgép-hordozói ellen fejlesztettek ki, így óvatosságra int.

Vele szemben Jeffery Anderson ellentengernagy, az amerikai haditengerészet USS Abraham Lincoln hordozóra összpontosító Carrier Strike Group Three parancsnoka nemrég azt mondta a CNN-nek, hogy „hajói több mint készen állnak arra, hogy megbirkózzanak az olyan típusú rakétákkal, mint amelyek elsüllyesztették a Moszkvát”. Ahogy fogalmazott: „egy dolgot tudok az amerikai hajóinkról, hogy rendkívül túlélőképesek.”

A tajvani védelmi minisztérium által rendelkezésre bocsátott fotón egy Brave Wind II vagy Hsiung Feng II hajóelhárítót indítanak egy hadihajóról a tajvani Pingtung keleti részén, 2022. május 27-én. Fotó: PA/TAJVANI VÉDELMI MINISZTÉRIUM

Légi háború

A Flight Global 2022-es, a világ légierejéről szóló jegyzéke szerint a kínai hadseregnek közel 1600 harci repülőgépe van, Tajvannak viszont kevesebb, mint háromszáz – így Kína érezheti úgy, hogy a légi fölényt meg tudja szerezni és meg is tudja tartani. A szerzők megjegyzik, hogy bár az Egyesült Államok több mint 2700 harci repülőgéppel rendelkezik, ezek azonban az egész világon vannak szétszórva, míg Kína teljes egészében a régióra koncentrálhat.

Ráadásul, teszik hozzá, Kína tanult Oroszország ukrajnai kudarcaiból, azaz, Moszkva hiába csoportosította össze hónapokig szárazföldi erőit, nem tudta légi fölénnyel, és ebből következően bombázással felpuhítani számukra a terepet, így egy tajvani invázió esetén inkább az Egyesült Államok iraki invázióját megelőző „sokk és félelem” típusú bombázásokra koncentrálná erejét. Thomas Shugart azt is kiemeli, hogy a kínaiak „nagyon jól megtanulták a leckét például a Sivatagi Vihar hadművelet kapcsán”.

Persze a légi fölényt nem adják olcsón, sok elemzőt megdöbbentett például az, hogy Oroszország nem tudta szinte azonnal átvenni az uralmat az ukrajnai légtér felett, egyes elemzők szerint a kudarcért a nyugatiak által Kijevnek szállított olcsó légvédelmi rakéták felelősek. Tajvan amerikai Stinger légvédelmi rakétákat és Patriot rakétavédelmi ütegeket rendelt meg, valamint az elmúlt három évben jelentős beruházásokkal saját rakétagyárakat is létrehozott, amelyekkel idén nyáron megháromszorozza gyártási kapacitásait.

A Center for a New American Security tavaly lefolytatott egy háborús játékot, és arra a következtetésre jutott, hogy a légi konfliktus valószínűleg patthelyzetben végződne. Az eredményt az Air Force magazinnak kommentálva S. Clinton Hinote altábornagy, az amerikai légierő stratégiáért felelős vezérkari főnök helyettese elmondta, „az USA megszokta, hogy uralja az eget, néhány tényező azonban ebben a momentumban nem kedvez neki”.  Ugyanis, fogalmazott, „Kína modern repülőgépekkel és fegyverekkel rendelkezik, a hadgyakorlatban használt amerikai légierő nagy része pedig mintegy 800 kilométerre lévő Fülöp-szigeteken működik”.

A háborús játék szimulációjával kapcsolatban Hinote úgy vélte, Kínát „sokszor ugyanazok az okok motiválnák, mint Japánt az 1941. decemberi, Pearl Harbor elleni támadásnál. Azaz, a támadás célja, hogy a kínai erőknek időt adjon a megszálláshoz, és a világot kész tények elé állítsa”. A Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjának China Power projektjének megállapításai  szerint 2020-ban a kínai hadsereg legalább 425 rakétaindítóval rendelkezett, amelyek képesek elérni amerikai támaszpontokat.

Szárazföldi háború

Tajvannak mintegy 150 000 katonája, emellett pedig 2,5 millió tartalékosa van, ráadásul nemzetvédelmi stratégiája egy kínai invázió elhárítására épül.

A háborús forgatókönyv elemzésében a szakértők 14 olyan partra szállási helyszínt azonosítottak, amely megfelelne annak a célnak, hogy ideálisan esetben közel legyen a szárazföldhöz és egy olyan stratégiai fontosságú városhoz, mint Tajpej, valamint rendelkezzen közeli kikötői és repülőtéri létesítményekkel. Csakhogy Tajvan nagyon jól tudja, hogy melyek ezek a partra szállási pontok, és évtizedek óta alagutak és bunkerek kialakítása zajlik ezeken a területeken. Ráadásul komoly hátrányt jelent a kínai csapatok esetében, hogy nincsenek harctéri tapasztalataik. A kínai hadsereg utoljára 1979-ben vett részt aktív harcban, amikor Kína rövid határháborút vívott Vietnammal.

Ezzel Bonnie Glaser, az Egyesült Államok Német Marshall Alapja ázsiai programjának igazgatója úgy fogalmazott, „Kína hadserege nem rendelkezik harci tapasztalatokkal, és nagy veszteségeket szenvedhetne, ha valóban megtámadná Tajvant”. Mások arra mutattak rá – jegyzik meg a szerzők, hogy még a harcedzett csapatoknak is gondot okoz egy jól motivált védelmi erővel szembeni küzdelem, utalva arra, hogy az orosz hadsereg is elakadt Ukrajnában annak ellenére, hogy a közelmúltban Szíriában és Grúziában komoly harci tapasztalatokat szerzett. Persze Thomas Shugart azt is hozzáteszi, hogy „nincs egyetlen olyan amerikai tengerésztiszt sem, aki harcban elsüllyesztett volna egy másik hajót”.

Összegezve, Bonnie Glaser szerint valószínűtlen egy kínai invázió Tajvan ellen. Ahogy fogalmaz, „egyrészt Kína nem bízik teljesen abban, hogy képes elfoglalni és ellenőrzése alá vonni Tajvant, másrészt az ukrajnai háború rávilágít néhány olyan kihívásra, amellyel Kína szembesülhet; 100 mérfölddel, tengeri átkeléssel megfejelve sokkal nehezebb háborút indítani, mint szárazföldi határokon át, például Oroszország és Ukrajna között”.

Hozzáteszi azt is, hogy „az Ukrajna esetében mutatott nagyon magas morál valószínűleg megváltoztatja nemcsak a kínai katonai vezetők, hanem remélhetőleg személyesen Hszi Csin-ping kínai vezető terveit is”.

Robert Blackwill és Philip Zelikow tavaly az amerikai külkapcsolatok tanácsa (Council on Foreign Relations) számára készített jelentésében arról írt, hogy létezik másfajta forgatókönyv is, mint egy teljes körű invázió, ilyen például a külső tajvani szigetek elfoglalása, vagy pedig karantén bevezetése a fő szigetre. Lehetséges célpont leheta Taiping-sziget, Tajvan legtávolabbi előretolt helyőrsége a Dél-kínai-tengeren, vagy az apró Pratas-sziget, egy kis előretolt helyőrség Hongkongtól 320 kilométerre délkeletre, a Kinmen és Matsu szigetek, apró területek mindössze néhány mérföldre a szárazföldi Kína partjaitól, végül pedig Penghu a Tajvani-szorosban.

Blackwill és Zelikow a maguk részéről úgy gondolják, a karantén opció hatékonyabb lehet, mivel „egy karantén-forgatókönyv esetén a kínai kormány ténylegesen átvenné az ellenőrzést Tajvan légi és tengeri határai felett, a kínai kormány pedig gyakorlatilag egy tisztító műveletet hajtana végre a tengeren vagy a levegőben, hogy átvizsgálja az érkező hajókat és repülőgépeket. Az átvilágítók aztán továbbintegethetnék az általuk ártatlannak tartott forgalmat”.

Hozzáteszik, bármit, amit harchoz kapcsolódó eszköznek tekintenének, például Tajvannak szánt amerikai katonai segélyt blokkolhatnák vagy elkobozhatnák, mint a kínai szuverenitás megsértését, közben pedig Kína lehetőséget adhatna arra, hogy a tajvani kormány, a külügyek kivételével a megszokott módon működjön. Ennek a szcenáriónak Kína oldaláról az lenne az előnye, hogy a labda az Egyesült Államok térfelén pattogna, alkalmaz-e erőszakot a karantén megszüntetésére. Ekkor viszont már az Egyesült Államoknak kellene azt mérlegelnie, megkockáztat-e egy háborút, amely számtalan emberéletbe kerülhet.

Ajánljuk még