logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Ez még csak a kezdet: egekbe szökő élelmiszerárak sújtják Európát

| Szerző: hirado.hu
A brit lakosság egynegyede már napi egy-egy étkezés kihagyására kényszerül – Andrew Bailey, a Bank of England vezetője nemrégiben kijelentette, hogy „apokaliptikus” kilátások elé néznek a fogyasztók. Franciaországban és Németországban az áremelések az alapélelmiszerek több mint 90 százalékát érintik, az új élelmiszerárak sok esetben már most nagyon magas szinten vannak.

Egy átlag francia már a reggelijénél megérzi az áremeléseket. A tavalyi árakhoz képest a bagett 2,5 százalékkal, a vaj 2,9 százalékkal, a kávé 3,5 százalékkal lett drágább; a magokkal ízesített termékek 2,6, míg a szendvicshez való zöldségek 5,8 százalékkal lettek drágábbak.

A brit ételek egyik legfontosabb alapanyagát képező tésztafélék és a muszlim konyha egyik alapját képező kuszkusz ára 10,4 százalékkal emelkedett éves szinten, miután januárban már 14,9 százalékkal megugrott a 2021-es gyenge búzatermés következtében. A húsok ára Nagy-Britanniában mindenütt emelkedett, így a bárányhús (14,3 százalékos emelkedés), a marhahús (10,2 százalék) és a baromfihús (10,1 százalék) is nagymértékben drágult.

Egy szupermarket polcán egy tábla áll, amelyen az áll: „Olaj NINCS TÖBB – kifogytunk belőle!” – ezzel a képpel illusztrálja a Tagesschau az élelmiszerekről szóló összeállítását. A jelenlegi inflációs ráta több mint 40 éves szinteket dönt meg – írja a Tagesschau. A liszt, az uborka, a saláta – mind-mind sokkal drágább lett április végére.

Amennyiben Ön külföldön élő vagy tartózkodó olvasónk és érzékeli a jelentős áremelkedést vagy készlethiányt, úgy kérjük, hogy az alábbi címre küldjön szerkesztőségünknek képet, rövid beszámolót: velemeny@hirado.hu

A Franciaországban, Nagy-Britanniában és Németországban elszabadult élelmiszerárakról bővebben itt olvashat!

Kapcsolódó tartalom

 

Ajánljuk még