logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Bill Gates: Húsz év és jöhet az újabb világjárvány

| Szerző: hirado.hu
Egy spanyol internetes lapnak nyilatkozva Bill Gates kijelentette: akár 50 százalék is lehet az esélye annak, hogy az elkövetkező 20 éven belül újabb világjárvánnyal szembesülünk. A Microsoft ibériai félszigetre látogató alapítója reagált a róla terjesztett álhírekre és beszélt a majomhimlőről is az őt faggató elDiario.esnek. Szóba került a sok vitát kiváltó moszkitóháló, valamint a Covid–19-cel és a Gatesszel kapcsoltos álhírek is.

 

Okulva abból az egész szörnyű tragédiából, ami a Covid–19-világjárvány volt, többet kell befektetnünk annak érdekében, hogy ez ne ismétlődhessen meg. Egy világháborút idézett az áldozatok száma – így foglalta össze a pandémia tanulságait a Bill Gates, a Microsoft egykori elnök-vezérigazgatója, aki szerint „meg kell beszélnünk, hogy mit rontottunk el és milyen eszközökre van szükségünk a jövőre nézve”.

„Spanyolország nagylelkűen adományozta a vakcinákat, a kormány elkötelezett a fertőző betegségekkel kapcsolatos nemzetközi kutatások finanszírozása mellett” – így Gates, aki méltatta a Covid–19 elleni immunizáció szintjét is.

A globális közegészségügyi kérdésekben a legtöbb magánpénzzel rendelkező milliárdos pénteken találkozott Pedro Sánchez kormányfővel és Nadia Calviño gazdasági miniszterrel, hogy megpróbálja megújítani Spanyolország elkötelezettségét a Gates által támogatott és finanszírozott nemzetközi oltási alapok mellett.

Kiköszörülné az Epstein-csorbát?

Gates újabb aktivitásának időzítése nem feltétlenül a véletlen műve: az elmúlt hónapokban hírnevén komoly csorbát ejtett, hogy kiszivárgott kapcsolatban állt a néhai Jeffrey Epstein amerikai üzletemberrel, elítélt szexuális bűnelkövetővel. Gates, az immár elvált, háromgyermekes családapa az NBC TODAY Show-nak adott május eleji interjújában tette a beismerést:

„Minden bizonnyal hatalmas hibát követtem el, hogy többször is találkoztam vele.”

Ismert: Epstein mind az általa szervezett orgiákon, mind kerítői által kiskorú prostituáltakat, illetve elcsábított, félrevezetett, fiatalkorú lányokat hajtott fel ismerősei és „üzleti partnerei” számára. Jelenlegi, hangsúlyozottan filantróp fellépése arra is alkalmas lehet, hogy kiköszörülje a milliárdos hírnevén esett csorbát.

Új pandémiák: „nemzetközi tűzoltóbrigád” vonulna ki?

A Gates Alapítvány évente 6,7 milliárd dollárt költ el, és ennek több mint kétszeresét tudja összegyűjteni. Rengeteg ez a pénz, s ezért nagy hatalom egy olyan személy számára, aki – amint azt új, Hogyan előzzük meg a következő világjárványt? című könyvében elismeri – nem tartozik elszámolással egyetlen közintézménynek sem – írja az elDiario.es. A Gatesszel készített beszélgetésben többször is szó esett könyvéről.

A kedvenc hasonlatom a tűzoltóké: a tüzek megelőzésére vannak főállású tűzoltók. Edzenek, készülnek, komolyan vesszük. Sajnos, a világjárványokat fel kell vennünk azon dolgok listájára, amelyekre a kormánynak fel kell készülnie, ha meg akarja védeni polgárait – fejtette ki Bill Gates, aki az interjúban is beszélt javaslatáról, a „nemzetközi vírusirtó tűzoltóságról”. Amikor a lap rákérdezett a terv anyagi alapjaira, az üzletember elmondta: javaslata a WHO költségvetésének 25 százalékos növelését igényelné. „Ez egy körülbelül 3000 fős, különböző profilú szakemberekből álló csapatot jelentene” – így Gates.

Ha a járvány olyan országban tör ki, ahol jó közegészségügyi rendszer működik, akkor tanácsot adnak. Ha egy nagyon szegény országban történik, odarepülnek, és maguk keresik meg a járványeseteket, valamint gondoskodnak a pandémia izolálásáról

– tette hozzá.

Gőz vagy tapasz az oltás helyett

Nyilvánvaló, hogy ha egy fémtűt szúrnak a karodba, és idegen anyag kerül a karodba, az olyasmi, ami miatt aggódhatsz. Ez egy természetes reakció. És vannak anyák, akiknek el kell magyaráznunk, hogy tűt fogunk szúrni a gyermekükbe, aki sikítani fog, és lehet, hogy belázasodik, de ez a legjobb, amit tehetünk a gyermekért – fejtette ki a jótékonysági tevékenységéről is ismert milliárdos üzletember, így folytatva: ebből okulva

„a jövőben olyan vakcinát kell biztosítani, amelyet vagy az orrunkon keresztül, gőz formájában lélegezhetünk be, vagy a bőrön keresztül jut be a szervezetünkbe egy tapasszal, amelyet a karunkra ragasztunk, nem is tudom, tíz másodpercre, és egyáltalán nem fáj.

És ennek számos előnye lenne, mert nem kellene alacsony hőmérsékleten tartani, ami a vakcinák esetében problémát jelent. És nem lenne szükség speciális személyzetre a kezeléséhez. Ezzel talán nem minden ellenkezés, de sok ellenállás tűnne el”.

Legújabb könyvéről elmondta: egy következő pandémia „egy olyan vírusból is származhat, amelyről már tudunk. Ez lehet az influenza egy törzse, egy másik típusú koronavírus. És ez legalább lehetővé tenné számunkra, hogy bizonyos ismeretekkel rendelkezzünk arról, hogyan lehet nagyon gyorsan kezelést és oltóanyagot biztosítani. De lehet valami más is. Lehet, hogy egy ember által létrehozott vírus, amelyet egy bioterrorista tervez és szándékosan terjeszt. Ez egy nagyon ijesztő forgatókönyv, mert megpróbálhatják egyszerre több helyen is elterjeszteni. Vagy lehet valami, ami a természet világából ugrik át. Az emberi népesség növekszik, és egyre több ökoszisztémába hatolunk be. Becslésem szerint tehát 50 százalék az esélye annak, hogy a következő 20 évben az éghajlatváltozás következtében előforduló, újabb járvány lesz”.

Mérgező szúnyoghálók – jó ötletnek tűnt

Gates a lap kérdésére beszélt a pandémia miatt félbehagyott, ám most új lendülettel folytatott programja, a moszkitókat nemcsak kiszűrő, de el is pusztító szúnyoghálókról – a milliárdos tervét a moszkitók teljes kiirtására környezetvédő szervezetek és

szakemberek vitatták, mivel az felborítja a természet rendjét, ráadásul az eszközök más fajokat veszélyeztetnek.

„Ezek a szúnyoghálók egyszerűnek tűnnek, de úgy kell elkészíteni őket, hogy három-négy évig kitartsanak, rovarölő szer van bennük, és folyamatosan cserélni kell a hatóanyagot, mert a szúnyogok úgy fejlődnek, hogy elviselik azt, amit találnak” – így Gates.

Szomorú, de ezen nevetni kell

A lap kérdésére, hogy Gates miképpen reagált a személyével kapcsolatos álhírekre, miszerint ő robbantotta ki a világjárványt (más teóriák szerint Anthony Fauci, az amerikai kormány koronavírus elleni munkacsoportjának virológusa és Bill Gates közösen – a szerk.) azzal a céllal, hogy ellenőrzése alá vonja az embereket, akiknek a testébe az oltóanyagon keresztül nyomon követhető mikrochipet ültetnének be, az üzletember ezt válaszolta: „Nevetni kell, és azt gondolni, hogy hát én dollármilliárdokat költök arra, hogy életeket mentsek meg oltóanyagokkal!

És az a történet, hogy nyomkövető chipet akarok az emberekbe ültetni, mintha érdekelne, hogy hol vannak emberek milliárdjai… Mit kezdjek ezekkel az adatokkal? Nem érdekel. Szóval, nos, nevetnem kell.

A helyzet az, hogy ha az emberek e pletykák miatt nem oltatják be magukat vagy nem akarják viselni a maszkot, akkor annak szörnyű következményei lesznek.”

Majomhimlő: ez lesz a következő?

Kicsi az esélye annak, hogy ez sokkal szélesebb körben elterjedjen – vélte Gates az új járványról, a majomhimlőről.

„Meg kell vizsgálnunk, hogy Európában, ahol ez a vírus nem volt gyakori, miért van hirtelen több száz megbetegedés.

Úgy tűnik, hogy ez azért van, mert a vírus terjedésének módja megváltozott. Az, hogy a himlőhöz kapcsolódik, egy kicsit ijesztő, de nem hiszem, hogy ez lenne a következő nagy világjárvány” – mondta Bill Gates.

Címlapfotó: Bill Gates amerikai milliárdos, a Microsoft szoftvervállalat társalapítója az 51. Világgazdasági Fórumon a svájci Davosban 2022. május 25-én. (Fotó: MTI/EPA/Keystone/Laurent Gillieron)

Ajánljuk még