logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Meghalt egy török katona Irakban, öt nap alatt ő volt a hetedik

Egy török katona meghalt, egy másik pedig megsebesült szombaton egy észak-iraki katonai műveletben, ahol Ankara a török kurd lázadók ellen harcol – közölte a török védelmi minisztérium vasárnap.

A halálesettel hétre emelkedett a kedd óta a térségben megölt török katonák száma.

Egy házilag gyártott robbanószerkezet lépett működésbe, amikor a két katona elhaladt mellette – áll a védelmi minisztérium közleményében.

Ankara számos hadműveletet indított Törökországban, Szíriában és Irakban olyan kurd lázadók ellen, akik az Ankara és nyugati szövetségesei által terrorszervezetnek minősített Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) tagjai vagy azzal kapcsolatban állnak.

A legutóbbi, az Összezárt harapófogó kódnevű (Claw Closed) művelet áprilisban kezdődött Észak-Irakban.

A PKK, amelynek bázisai és kiképzőtáborai az iraki autonóm kurdisztáni régióban vannak, 1984 óta folytat harcot a török állam ellen.

A konfliktusnak több mint 40 000 halottja van, sokan közülük civilek.

Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn bejelentette, hogy hamarosan új török katonai műveletet indít Észak-Szíriában, amelynek célja egy 30 kilométer széles biztonsági övezet kialakítása a határon.

A címlapfotó illusztráció. 

Ajánljuk még