logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Bekente magát az osztálytársa vérével a kislány, hallotta mit mond a lövöldöző az áldozatainak

Csak felnőtteknek!

Az oldal alkalmas kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására.

Tartalma a 2010. évi CLXXXV. médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

Halottnak tettette magát egy negyedikes kislány, és így élte túl az uvaldei általános iskolában történt lövöldözést kedden – jelentette a CNN amerikai hírtelevízió a tizenegy éves Miah Cerrillóval készült interjú alapján.

A negyedik osztályos Miah a CNN-nek nyilatkozva elmesélte, kedden éppen a Lilo és Stitch című rajzfilmet nézték az osztályban, mikor dél körül a két tanárnőjük, Eva Mireles és Irma Garcia e-mailben értesültek róla, hogy fegyveres tartózkodik az iskolában.

Cerrillo beszámolója szerint az egyik tanárnő az ajtóhoz sietett, ahol rögtön szembe találta magát a 18 éves elkövetővel. A férfi lelőtte a tanárnőt, majd tüzet nyitott az egész osztályra. Ezt követően átment a szomszédos osztályba, Miah pedig, attól tartva, hogy visszajön lelőni a túlélőket, osztálytársai vérével álcázta magát halottnak.

Mint azt a kislány a CNN-nek elmondta, a lövöldözés közben az elkövető „szomorú zenét indított el”, lövés előtt pedig „jó éjszakát kívánt” az áldozatainak.

Miah és egyik barátja megtalálták az egyik lelőtt tanáruk telefonját, arról hívták a 911-es segélykérő telefonszámot.

Kapcsolódó tartalom

Mint kiderült, a férfi az iskola egyik hátsó bejáratán keresztül jutott be gond nélkül az épületbe. Ross McGlothlin, az intézmény korábbi igazgatója a CNN-nek elárulta, hogy a bejárat egyébként zárva szokott lenni, csak az iskolabusz indulása előtt nyitják ki a gyerekek számára.

A CNN-nek nyilatkozó szülők hevesen bírálták a rendőrséget, amiért szerintük indokolatlanul sok időbe telt, mire kiértek az iskolához és beavatkoztak. Az AFP francia hírügynökség pénteken arról írt, hogy több beszámoló szerint a szülők az iskola előtt várták, hogy a rendőrök beavatkozzanak, és elfogják a gyilkost, aki elbarikádozta magát az iskola épületén belül.

Victor Escalon, Texas tagállami közbiztonsági minisztériumának szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy

körülbelül egy óra telt el aközött, hogy a fiatal férfi behatolt az iskolába és aközött, hogy a rendőrök megállították őt és végeztek vele.

Kapcsolódó tartalom

Kiemelt kép: MTI

Ajánljuk még