logo

Műsorújság

Rendkívüli

Lövöldözés egy általános iskolában: 18 gyermek meghalt

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Véres razzia a riói nyomornegyedben

A legfrissebb értesülések szerint legalább 21 ember vesztette életét és heten megsebesültek a brazil rendőrség kedden, pirkadat előtt végrehajtott razziájában Rio de Janeiro városának Vila Cruzeiro nevű szegénynegyedében.

Korábban a G1 helyi hírportál a hatóságokra hivatkozva tizenegy halottról jelentett, de a helyi idő szerinti délutáni órákban további holttestek kerültek elő.

A G1 tudomása szerint a Comando Vermelho (Vörös kommandó) nevű bűnszervezet vezetőinek elfogására indított rendőrségi akció nyomán heves tűzpárbaj tört ki.

 

 

A halottak közül tízen feltételezett bűnözők voltak, illetve a golyózáporban a favela egyik lakója is halálos találatot kapott. A többi halottat egyelőre nem sikerült azonosítani.

A katonai rendőrség és a szövetségi autópálya-rendőrség közös művelete során a hatóságok több járművet, gépfegyvereket, pisztolyokat és kézigránátokat is lefoglaltak.

A brazil rendőrség kábítószer-kereskedők ellen indított egyik tavalyi akciójának legalább 28 halálos áldozata volt szintén Rio de Janeiro városában. A nagy befolyással rendelkező bűnszervezetek egymással is vetélkednek a szegénynegyedek, valamint a drogkereskedelem és egyéb illegális tevékenységek ellenőrzéséért.

Ajánljuk még