logo

Műsorújság

Rendkívüli

Orbán Viktor: Háborús veszélyhelyzetet hirdet a kormány

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Véget ért a magyar orvosok missziója Bangladesben

Csaknem száz sikeres műtétet végeztek Bangladesben tíz nap alatt a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány magyar orvosai, emellett 150 embert vizsgáltak meg az esetleges későbbi beavatkozások céljából – közölte az alapítvány kedden az MTI-vel.

Az alapítvány közleménye szerint a 12 fős magyar önkéntes csapat főleg fejlődési rendellenességgel született gyermekeken és égési sérülteken tudott azonnali és helybeni ellátással segíteni az északnyugat-bangladesi Sirajganjban.

A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány 2010 óta szervez rendszeres plasztikai és helyreállító sebészeti missziókat Bangladesbe. A mostani alkalommal az ország egyik legszegényebb részében élők számára biztosította életminőségük jelentős javulását egyszerűbb és egészen összetett műtéteik elvégzésével – olvasható.

Mint írták, a május 22-én lezárult misszió során minden eddiginél újabb technikákat sikerült alkalmazni a fejlődési rendellenességek és az égési sérülések műtéti kezelésében. A sikeresen megoperált páciensek jelentős része 18 év alatti volt: a legfiatalabb közülük egy 11 hónapos csecsemő, akit kézfejlődési rendellenesség miatt kellett megműteni, a legidősebb pedig egy 65 éves férfi, aki sérvműtétre szorult.

A közlemény szerint az alapítvány önkéntes pszichológusa két napot töltött az alapítvány önkéntes orvosai által 2019 augusztusában szétválasztott, fejüknél összenőve született – idén hatéves – bangladesi sziámi ikrek családjában, felmérendő a gyermekek állapotát és szükségleteit, melyek figyelembevételével sikeresen megszerveztük a gyermekek további rehabilitációját.

Az alapítvány 12 fős csapata is meglátogatta Rabeyát és Rukayát, akik szülővárosukban, Pabnában élnek a családjukkal – írták.

Ajánljuk még