logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Német alkancellár: Az embargó önmagában nem elég, mert nem gyengíti automatikusan Putyint

Elérhető közelségbe került a megállapodás az orosz kőolaj európai uniós embargójáról Robert Habeck német alkancellár, gazdasági miniszter szerint. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az embargó önmagában nem elég, mert nem gyengíti automatikusan Vlagyimir Putyin orosz elnököt. Ezt mutatja, hogy az Egyesült Államokban elrendelt embargó hatására emelkedésnek indult az olaj világpiaci ára, „vagyis Putyin az utóbbi hetekben kevesebb olajat adott el, de több bevétele keletkezett”.

A Zöldek politikusa a ZDF német országos közszolgálati televízió hétfő késő esti híradójában elmondta, hogy az Európai Bizottság folyamatosan tárgyal a tagországokkal, és „napokon belül áttörés” történhet.

Már csak néhány tagállam, „mindenekelőtt Magyarország jelez problémákat” – tette hozzá a német alkancellár, kiemelve: tudomásul kell venni, hogy országonként eltérő a függőség az orosz kőolajimporttól.

Mint mondta, lehetséges olyan megoldás, amely figyelembe veszi ezeket a különbségeket, de ehhez „Magyarországon is történnie kell valaminek”.

Hangsúlyozta, hogy az embargó önmagában nem elég, mert nem gyengíti automatikusan Vlagyimir Putyin orosz elnököt.

Ezt mutatja, hogy az Egyesült Államokban elrendelt embargó hatására emelkedésnek indult az olaj világpiaci ára, „vagyis Putyin az utóbbi hetekben kevesebb olajat adott el, de több bevétele keletkezett”.

Ezt „természetesen el kell kerülni”, ezért az EU-n túlmutató nemzetközi megállapodásokat kell kötni arról, hogy a piaci szereplők mekkora árat hajlandóak fizetni az orosz kőolajért – tette hozzá Robert Habeck.

Az elképzelés arról szól, hogy „az emberek összefognak, és azt mondják, hogy nem fizetnek meg bármilyen árat”. Ez csak akkor működik, ha nagyon sok ország csatlakozik, különben ki lehet játszani a rendszert – fejtette ki a német alkancellár, hozzátéve, hogy „éppen ebben vannak még hiányosságok”, de az Európai Bizottság és az Egyesült Államok dolgozik a javaslaton.

Kapcsolódó tartalom

Varga Judit: Csak akkor lehet továbblépni az orosz energiát célzó szankciókkal, ha minden ország nemzeti adottságait, illetve saját energiamixéhez való jogát tiszteletben tartják

Varga Judit hétfő délután reagált Robert Habeck korábbi nyilatkozatára, miszerint egységes álláspont nélkül is bevezetnék az olajembargót. A miniszter kifejtette, hogy „egy olyan kérdésről, mint az olajembargó, amelyről Magyarország az első perctől kezdve a legőszintébben, a legátláthatóbb módon kommunikált, nem lehet ilyen önkényes és kirekesztő hangnemben beszélni” – fogalmazott. Úgy vélte, hogy ebben a kérdésben a „természettudományos szabályoknak” kell érvényesülniük.

„Magyarország tengerekkel nem rendelkezik, az energiaellátást viszont biztosítani kell, ezért várjuk először a megoldási javaslatokat, és csak utána lehessen áttérni a szankciós javaslatokra. Minden tagország érdekeinek figyelembevételével kell meghozni a döntéseket” – hangsúlyozta.

A március elején az uniós tagállamok vezetői által elfogadott versailles-i nyilatkozatra hivatkozva elmondta: csak akkor lehet továbblépni az orosz energiát célzó szankciókkal, ha minden ország nemzeti adottságait, illetve saját energiamixéhez való jogát tiszteletben tartják.

Leszögezte, hogy a magyar kormány folyamatosan tárgyalásban van az Európai Bizottsággal. Az olajembargót, az orosz fosszilis energiahordozókról történő európai leválást nemcsak rövid távon, de közép- és hosszú távon is ki kell gondolni – tette hozzá.

A címlapfotón Robert Habeck német gazdasági miniszter. (Fotó: MTI/EPA/Pool/DPA/Roberto Pfeil)

Ajánljuk még