logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

IMF: Az ukrajnai háború megakasztotta a németországi növekedést

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint az ukrajnai háború és a globális ellátási láncok zavarai lassítják Németország gazdasági kilábalását a járványvédelmi korlátozások miatt bekövetkezett visszaesésből, ugyanakkor a magas energiaárak miatt az inflációs ráta az elmúlt évtizedek legmagasabb szintjére emelkedik.

A fellendülés várhatóan csak 2023-ban kap némi lendületet, ha az energiaellátás biztonságosan stabil marad, az ellátási láncok zavarai megszűnnek, és elkerülhetők a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos új korlátozások – állapítja meg az IMF hétfőn közzétett jelentésében.

Az IMF által felállított alapforgatókönyv kockázatoknak kitett gyenge fellendülést feltételez, úgy vélik az idén 2 százalék körüli gazdasági növekedés lesz Németországban, jövőre pedig valamivel 2 százalék feletti.

A tavaszi prognózisban 2022-re 2,1 százalékos, 2023-ra 2,7 százalékos bővülést vártak.

Az IMF szerint a németországi infláció 2022-ben 6,5 százalék körül lesz, 2023-ban pedig 3,5 százalék körülire mérséklődik. „A növekedés azonban gyengébb, az infláció magasabb lehet, mint az alapforgatókönyvben” – jegyzik meg, hozzátéve: „a fő veszélyt a Németországba és Európába irányuló orosz gázexport tartós és teljes leállítása jelenti”.

Úgy vélik,

legalább két évbe telne, mire Németország teljes mértékben pótolni tudná a kieső szállításokat.

A politikai döntéshozók legfontosabb feladatai közé tartozik az IMF szerint a földgázellátás biztosítása, az ukrajnai háború hatásainak enyhítése és a gazdaság ellenállóképességének a fokozása.

Hozzátettél, hogy a bizonytalanná vált fosszilis energiahordozó-ellátás miatt még fontosabbá vált az áttérés a megújuló energiaforrásokra, a zökkenőmentes és költséghatékony átmenet biztosítása érdekében pedig növelni kell az állami és magánberuházásokat.

A címlapfotó illusztráció.

Ajánljuk még