logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A legnépszerűbb kávézólánc is kivonul az orosz piacról

A Starbucks, a világ legnagyobb kávéházlánca hétfőn bejelentette, hogy szintén kivonul az orosz piacról.

A munkatársaknak hétfőn megküldött körüzenetében a seattle-i székhelyű vállalat közölte, hogy bezárja 130 kávéházból álló oroszországi hálózatát. Hozzátette, hogy 6 hónapig még fizeti csaknem kétezer helyi dolgozója bérét, és segítséget nyújt majd nekik az álláskeresésben.

Ebben a folyamatosan változó helyzetben hozott döntéseinknél ragaszkodni fogunk küldetésünkhöz és elveinkhez és áttekinthetően fogunk kommunikálni” – ígérte Kevin Johnson vezérigazgató.

A Starbucks döntése a McDonald’s múlt hétfői bejelentését követi, miszerint az amerikai gyorsétteremlánc több mint három évtized után elhagyja Oroszországot és egy helyi vevőnek adja el éttermei teljes portfólióját. Az első Starbucks kávézó 2007-ben nyílt meg Oroszországban. A kávézók hálózatát a kuvaiti Alsaja üzemelteti.

Az ukrajnai orosz invázió nyomán a Starbucks március elején több külföldi vállalat, köztük a Coca-Cola és a McDonald’s társaságában bejelentette, hogy felfüggeszti oroszországi tevékenységét és ideiglenesen bezárja üzleteit.

Ajánljuk még