logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Megérkezett az oroszok hadijelentése

A háború kezdete óta 216 települést „szabadított fel” és vont ellenőrzése alá a donyecki és luhanszki „népi milícia” az orosz fegyveres erők tűztámogatásával a szakadár "Donyecki Népköztársaság" területén – közölte vasárnap az entitás területvédelmi parancsnoksága.

Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a vasárnapi hadijelentést ismertetve azt mondta, hogy az elmúlt nap folyamán nagypontosságú levegő-föld rakéták három ukrán harcálláspontot, 13 élőerő- és hadfelszerelés-összpontosulást, valamint négy lőszerraktárt, a harcászati légierő pedig szintén három harcálláspontot, 26 olyan élőerő- és hadfelszerelés-összpontosulást, és egy lőszerraktárt számolt fel. A tábornok szerint a harci gépek csapásai következtében több mint 210 “nacionalista” vesztette életét és 38 haditechnikai eszköz vált harcképtelenné.

Mint mondta, a rakéta- és tüzérségi erők 583 élőerő- és hadfelszerelés-összpontosulást, 41 harcálláspontot, valamint 76 lőállásban lévő tüzérségi és aknavető-alegységet lőttek, egyebek között három Grad rakétasorozatverő-üteget, és egy Bukovel elektronikaiharc-állomást is. Az orosz légvédelmi erők 11 drónt és két ukrán Szmercs-rakétát lőtt le.

Az orosz védelmi tárca összesítése szerint az ukrán fegyveres erők a háború kezdete óta 174 repülőgépet, 125 helikoptert, 977 drónt, 317 légvédelmi rakétarendszert, 3198 harckocsit és egyéb páncélozott harcjárművet, 408 rakéta-sorozatvetőt, 1622 tüzérségi löveget és aknavetőt, valamint 3077 darab katonai járművet semmisítettek meg.

A TASZSZ hírügynökség szerint vasárnap egy robbanásban megsebesült az orosz hadsereg által elfoglalt Zaporizzsja megyei Enerhodar új városvezetője, Andrej Sevcsikm és két testőre megsérült.  A távirányítású pokolgépet egy lakóház elektromos biztosítékszekrényében helyezték el, és akkor hozták működésbe, amikor a tisztségviselő belépett az épületbe.

Dmitro Orlov, a város megválasztott polgármestere Telegram-bejegyzésben tudatta, hogy a sebesülteket különböző súlyosságú sérülésekkel kórházban ápolják. A Mash orosz online hírszolgáltató úgy értesült, hogy a robbanószerkezetet Sevcsik anyjának házában rejtették el, és a detonáció akkor történt, amikor az elöljáró látogatóba érkezett hozzá.
Enerhodarban működik a zaporizzsjai nukleáris atomerőmű, Európa legnagyobb ilyen rendeltetésű létesítménye. A Meduza Rigában szerkesztett orosz ellenzéki hírportál szerint a városban az orosz hadsereg több, Ukrajnát támogató megmozdulást oszlatott fel.

Az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai Herszon megye katonai és polgári közigazgatása vasárnap arról számolt be, hogy őrizetbe vételi kísérlet során likvidálták az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) egyik ügynökét. A tájékoztatás értelmében az illető adatokat gyűjtött az orosz fegyveres erők állásai elleni későbbi rakétatámadáshoz. A helyi hatóságok szerint a térségben egy szabotőrcsoport tevékenykedik, és a többi részvevő felkutatása folytatódik.

A donyecki területvédelmi törzs közölte, hogy az elmúlt nap folyamán újabb 313 embert, köztük 55 gyereket evakuáltak Mariupolból a bezimennojei segélyközpontba. Március 5. óta a létesítménybe 35 247 embert szállítottak át az Azovi-tenger partján fekvő, a harcok során súlyos károkat elszenvedett városból. Az elmúlt nap folyamán a donyecki és a luhanszki “népköztársaság” területéről több, polgári objektumok ellen nehézfegyverekkel végrehajtott ukrán támadásról érkezett jelentés.

Kiemelt kép: illusztráció

Ajánljuk még