logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Finn gázellátó: Oroszország leállította a szállítást Finnországba

Oroszország leállította szombaton reggel a gázszállítást Finnországba a két fél közötti pénzügyi vita miatt – közölte a Gasgrid finn állami gázhálózat-fenntartó vállalat. A fejlemény várható volt a Gasum finn gázszolgáltató előző napi közlése alapján.

A pénzügyi vita lényege, hogy a Gazprom orosz állami gázipari vállalat rubelben követeli a számlakiegyenlítést.

Mika Wiljanen, a Gasum igazgatója kijelentette pénteken, hogy felkészültek erre az eshetőségre, és intézkedtek, hogy ne legyenek fennakadások a finn gázszolgáltatásban. Hozzátette, hogy alternatív beszerzési forrásokat találtak, ideértve a Finnországot Észtországgal összekötő Balticconnector vezetéket.

A földgáz a finn energiaszerkezet öt százalékát teszi ki, és eddig kizárólag Oroszországból érkezett. A Gasum saját közlése szerint az egyedüli finn cég, amely közvetlenül a Gazpromtól vásárolja az energiaforrást.

Jukka Leskelä, a Finn Energiaipari Szövetség elnöke az STT finn hírügynökségnek nyilatkozva közölte, hogy nem számítanak ellátási problémákra a nyáron, őszig, illetve télig pedig még sok idő van. „Számos vállalkozás óvintézkedéseket tett, és helyettesítőket keresnek az orosz gázra” – tette hozzá.

Vlagyimir Putyin orosz elnök március 23-án rendelte el, hogy az Oroszországgal szemben barátságtalan országokkal folyó gázkereskedelemben át kell állni a rubelalapú elszámolásra. A Gazprom április 27-én már leállította la gázszállítást Bulgáriába és Lengyelországba, miután a két ország nem volt hajlandó rubelben fizetni.

A címlapfotó illusztráció.

Ajánljuk még