logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Egészségben, betegségben – több mint negyven év házasság után együtt győzték le a rákot

| Szerző: hirado.hu
Öt hónap különbséggel diagnosztizáltak rákot egy házaspárnál. Egymást ápolva mindketten legyőzték a betegséget, és már együtt lábadoznak otthonukban, az angliai Downham Marketben.

Negyvenhárom éve él boldog házasságban Diane és Paul Boothby, akik az élet minden megpróbáltatásával együtt küzdenek meg – írja a DailyMail.

A házaspár sikerrel vette eddigi legnagyobb kihívását – mindketten legyőzték a rákot. A 63 éves Diane Boothbynál petefészekrákot diagnosztizáltak, mindössze öt hónappal azután, hogy 69 éves férjéről kiderült, hogy bélrákja van.

A pár 1978. november 11-én házasodott össze. „Negyvenhárom éve vagyunk házasok, nem ez volt az utolsó házassági évfordulónk, van még mit ünnepelnünk. Ápoltam a rákos férjemet, utána pedig én lettem rákos, Paul pedig pont fordítva, ő a gyógyulása után ápolt engem” – mondta az asszony.

Paul Boothbynál 2021 augusztusában diagnosztizáltak harmadik stádiumú bélrákot. Szeptemberben megműtötték, utána pedig kemoterápiás kezelésen esett át. Az asszony férje unszolására vizsgáltatta meg magát, ugyanis egy ideje már ő is egészségügyi problémákkal küzdött. Végül idén januárban diagnosztizáltak nála rákos petefészekcisztákat, miután súlyos puffadással küzdött, amit félrediagnosztizáltak.

Nagyon szerencsés voltam, mert a műtétek jól sikerültek, nem maradt rákos sejtem – mondta az asszony, majd hozzátette: „Mindketten megértjük, hogy mit érez a másik, hogy min ment keresztül, ami nagyon sokat segít, mi valóban megértjük egymást.”

A műtétek óta már lábadozik a házaspár és együtt dolgozzák fel a betegséggel járó traumát, amiben családjuk, gyermekeik és unokáik is sokat segítenek.

A címlapfotó illusztráció.

Ajánljuk még