logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Scholz szerint nem változott Putyin hozzáállása a háborúhoz

Olaf Scholz német kancellár nem észlel semmilyen változást Vlagyimir Putyin orosz elnök hozzáállásában az Ukrajna ellen indított háborúhoz, amely szerinte „esztelen” és „az egész világnak árt”. Erről Scholz egy szombaton megjelent interjúban beszélt.

Állítását arra alapozta, hogy pénteken több mint egy órán át telefonon tárgyalt Putyinnal. Előtte hat hete beszéltek.

A kancellár szerint egyértelmű, hogy Oroszország az elmúlt 11 hétben nem érte el semmilyen deklarált célját, amelyek egyike volt, hogy Ukrajnából az Oroszország és a terjeszkedő NATO közötti ütközőövezetet csináljon. Sőt, szerinte éppen ellenkezőleg: a háború új életet lehelt a nyugati védelmi szövetségbe.

„A NATO nem visszahúzódott, hanem megerősítette erőit a keleti szárnyán, és a szövetség még erősebb lesz, miután Finnország és Svédország csatlakozik hozzá” – jelentette ki Scholz a t-online című hírportálnak nyilatkozva.

Kapcsolódó tartalom

Az orosz hadsereg jelentős veszteségeket szenvedett már el ebben a háborúban, sokkal többet, mint a Szovjetunió az egy évtizedig tartó afganisztáni hadjáratában – mondta a kancellár. Putyinnak fel kellene ismernie, hogy ebből a helyzetből csak úgy kerülhet ki Oroszország, ha megállapodik Ukrajnával, viszont a béke feltételeit nem diktálhatja – tette hozzá. Scholz fogadkozott, hogy Németország nem áll le Oroszország büntetésével a háború miatt a szankciók révén, és hogy a berlini kormány továbbra is támogatni fogja az Ukrajnának történő fegyverszállításokat.

„Putyin azon őrült elképzeléséért, hogy kiterjeszti az orosz birodalmat, az egész világ, benne Oroszország óriási árat fizet most” – hangsúlyozta, emlékeztetve például a globális gabonahiányra, amely különösen a fejlődő országokat sújtja.

„Azokban az országokban az éhínség elkerülése a tét, nem pusztán az, mint ami nálunk, hogy van-e elég napraforgóolaj az élelmiszeráruházak polcain” – mondta.

 

Ajánljuk még