logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Finn sajtó: Oroszország pénteken leállítja a finnországi gázszállítást

| Szerző: hirado.hu
Az orosz válaszlépésről órákkal azután tájékoztatták a finneket, hogy Moszkva „megtorlást” helyezett kilátásba Helsinki csütörtöki bejelentése miatt, miszerint az ország felvételét kéri a NATO-ba. A finn kormány állítólag számolt a mostani forgatókönyvvel és megtette a szükséges előkészületeket.

 

Oroszország pénteken leállíthatja Finnországba irányuló gázszállításait – közölte az Iltalehti. A finn lap meg nem nevezett forrásokra hivatkozva számolt be az oroszok figyelmeztetéséről, amelyre órákkal azután került sor, hogy Moszkva „megtorlást” helyezett kilátásba a finnek csütörtöki bejelentése miatt, miszerint az ország felvételét kéri a NATO-ba. Antti Kaikkonen finn védelmi miniszter az Iltalehtinek nyilatkozva ugyanakkor nem tudta megerősíteni az értesülést.

A finn média már korábban megírta, hogy május 23-a után, amikor a Gazprommal kötött szerződés alapján esedékessé válik a következő kifizetés a gázért, az ország elzárkózik a további orosz szállításoktól. A finn kormány még április 28-án kijelentette, hogy nem fizet rubelben az energiahordozóért, ami alapján eleve borítékolható volt az orosz reakció. Április végén Moszkva ugyanis megszakította a gázszállításokat Lengyelország és Bulgária számára, mert azok nem voltak hajlandók a Kreml rubeles rendszerének megfelelően fizetni.

Ville Tavio parlamenti frakcióvezető az Iltalehtinek elmondta, hogy a kormány számolt a mostani forgatókönyvvel és megtette a szükséges előkészületeket az orosz gázszállítás leállásának esetére.

Tytti Tuppurainen finn Európa-ügyi miniszter a Reutersnek az intézkedések között említette az alternatív energiaforrások fenntartását, és a kormány nemrég azt is bejelentette, hogy Észtországgal közösen bérel egy úszó LNG-terminált.

A Finnországban felhasznált gáz nagyjából 60-70 százaléka Oroszországból származik, azonban ez az ország teljes energiafogyasztásának alig több mint öt százalékát tette ki tavaly. A finn kormány szerint a megújuló energiaforrások meghaladják a fosszilis tüzelőanyag-felhasználást a teljes energiafogyasztásban, így az ország kevésbé függ az orosz energiaforrásoktól. A legtöbb földgázt az ipari termelésben – elsősorban a vegyiparban és az erdészeti iparban – használják fel, olyan ágazatokban, ahol nem lehet könnyen helyettesíteni.

Mint arról beszámoltunk, Dmitrij Peszkov, Vlagyimir Putyin orosz elnök szóvivője csütörtökön kijelentette, hogy a Kreml egyértelmű fenyegetésnek veszi, hogy Finnország  benyújtotta csatlakozási kérelmét a NATO-hoz. A orosz külügyminisztérium közölte: a finn pályázat „megtorló lépésekre” kényszeríti Moszkvát. Peszkov a válaszlépéssel kapcsolatban azt mondta, „az attól függ, hogy miként zárul a NATO-bővülés, és milyen katonai infrastruktúrákat telepítenek közelebb a határaikhoz”.

Kapcsolódó tartalom

Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese csütörtökön a Telegram-profilján arra figyelmeztetett, hogy a NATO-országok ukrajnai fegyverszállítása, az ukrán katonáknak a szövetség általi kiképzése, zsoldosok küldése az orosz-ukrán konfliktusba, valamint a szövetség országainak az orosz határok közelében történő gyakorlatozása „megnöveli a NATO és Oroszország közötti közvetlen és nyílt konfliktus veszélyét”, ahhoz képest, hogy egyelőre számukra ez egy közvetve vívott háború.

Egy ilyen konfliktus mindig azzal a kockázattal jár, hogy teljes körű nukleáris háborúvá fajul, amely mindenki számára katasztrofális lenne” – írta a volt államfő és miniszterelnök.

Ajánljuk még