logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Az ukránok szerint az év végére megnyerik a háborút

Az ukrán katonai hírszerzés vezetője szerint a nyár végére döntő fordulat várható a háború menetében, és a harcok az idei év végére Ukrajna győzelmével befejeződnek.

Kirilo Budanov vezérőrnagy a Sky News brit hírtelevíziónak adott, péntek este sugárzott interjúban úgy fogalmazott: a fordulópont augusztus második felében lesz, és az aktív harci cselekmények zöme az idén véget ér.

Budanov tábornok szerint a háború azzal az eredménnyel zárul, hogy Ukrajna visszaszerzi az ellenőrzést határai felett, és az összes elvesztett területen helyreáll az ukrán fennhatóság, beleértve a Krímet és a Donyeck-medencét.

Hozzátette: ez nem lesz könnyű, de „abszolút bizonyos”, hogy a háború Ukrajna győzelmével végződik.

Arra a kérdésre, hogy miként lehet ebben ennyire biztos, az ukrán katonai hírszerzés vezetője úgy válaszolt: „Ez a munkám, ezt nekem tudnom kell, hiszen ki tudhatná mindezt, ha nem én”.

Hozzátette: a háború kimenetelének következtében Oroszországban vezetőváltás lesz, „ez a folyamat már el is kezdődött, ebben az irányban halad és már nem lehet leállítani”.

„Megerősíthetjük (azokat az értesüléseket), hogy (Vlagyimir) Putyin (orosz elnök) nagyon rossz állapotban van lélektanilag és fizikailag, nagyon beteg, egyszerre több betegséggel, köztük rákkal küszködik” – állította Budanov a pénteki Sky News-interjúban.

Részletes adatok említése nélkül kijelentette azt is, hogy Oroszországnak hatalmas veszteségei vannak „emberekben és fegyverzetben mérve egyaránt”.

Hozzátette: nem tartja meglepőnek a háború kezdete óta elszenvedett orosz balsikereket, hiszen Ukrajna „mindent tud az ellenségről”, minden tervét ismeri, szinte már e tervek megszületésének pillanatában.

 

Ajánljuk még