logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Újabb gázrobbanás történt Havanna óvárosában

Újabb gázrobbanás történt szerdára virradóra Havanna óvárosában, alig 800 méterre attól a Saratoga nevű, patinás luxusszállodától, amelyet május 6-án feltételezhetően hasonló baleset döntött romba.

Yamila Velazquez kerületi vezető az állami televíziónak nyilatkozva elmondta: az újabb gázrobbanásban hárman sérültek meg: egy férfi és a fia, valamint egyik szomszédjuk.

A gyermek apja megnyomta a kapcsolót és robbanás történt. A szomszéd a lábán és karján sérült meg” – ismertette. Mint mondta, az épület tetőszerkezetében és hátsó részén keletkeztek károk, valamint megrongálódott a szomszédos ház is.

A hatóságok vizsgálják a robbanás okát.

Múlt pénteken egy jóval erőteljesebb gázrobbanás gyakorlatilag szétvetette a Saratoga szállodát, amelyben éppen felújítási munkálatok zajlottak. Legfrissebb értesülések szerint legalább 43-an vesztették életüket és 54-en sérültek meg. A hatóságok még további áldozatok után kutatnak a romok között.

A Saratoga a 19. században épült, eredetileg üzletek és raktárak céljára. 1933-ban alakították szállodává, felújított állapotában 2005-ben nyílt meg.

A címlapfotó illusztráció.

Ajánljuk még