logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Újabb programját mondta le II. Erzsébet királynő

Csaknem hat évtizede először nem II. Erzsébet királynő olvassa fel a brit kormány új törvényalkotási programját. A Buckingham-palota hétfő esti bejelentése szerint a kedden esedékes ceremónián az uralkodót legidősebb fia, Károly trónörökös helyettesíti.

A 96 esztendős királynő – aki 70 éve ül az Egyesült Királyság trónján – az utóbbi hetekben több hivatalos programját is lemondta, az udvar tájékoztatása szerint „időnkénti mozgásproblémák” miatt.

A palota szóvivője ugyanezzel az indokkal magyarázta hétfői nyilatkozatában, hogy nem az uralkodó, hanem Károly herceg ismerteti kedden a parlament két kamarája, a Lordok Háza és az alsóház tagjaival a következő évre szóló kormányzati jogszabálytervezetek főbb pontjait.

II. Erzsébet királynő uralkodásának eddigi hét évtizede alatt csak kétszer, először 1959-ben, legutóbb pedig 1963-ban maradt távol az új parlamenti évad megnyitását jelző, rendszerint fényűző pompával kísért királynői beszéd, a Queen’s Speech ceremóniájától, mivel ezekben az időpontokban két fiatalabb fiával, András, illetve Eduárd herceggel volt várandós.

A keddi ceremónián Károly trónörökös és legidősebb fia, Vilmos cambridge-i herceg egyaránt jelen lesz. Mindketten majdan az Egyesült Királyság uralkodói lesznek, és e minőségükben államtanácsosi rangot is viselnek, amely feljogosítja őket arra, hogy az uralkodó megbízásából és nevében ellássanak államfői funkciókat, így megnyithatják az új parlamenti évadot is.

Ehhez a királynő külön megbízólevelet állított ki számukra.

II. Erzsébet ugyanakkor a palota tájékoztatása szerint egyéb hivatalos teendőinek továbbra is eleget tesz, fogadja például a szokásos heti meghallgatáson Boris Johnson miniszterelnököt, konzultál tanácsadói testülete, a Privy Council tagjaival, és átveszi új nagykövetek megbízóleveleit.

A korábbi hetekben mindazonáltal több jelentős hivatalos programját törölték. Nem vett részt a királyi család húsvéti eseményein sem, februárban pedig pozitív lett a koronavírus-tesztje, enyhe tüneteket is észlelt magán, és emiatt is több programját lemondták.

Tavaly ősszel nem utazott el Észak-Írországba – jóllehet, ezt a hónapokon át előkészített látogatást kiemelt várakozás előzte meg –, és nem volt jelen a skóciai Glasgow-ban novemberben rendezett ENSZ-klímacsúcs nyitófogadásán sem, pedig a rendezvénynek ő volt a hivatalos vendéglátója.

Komoly feltűnést keltett, amikor október második felében az udvar részletek ismertetése nélkül bejelentette, hogy a királynő egy éjszakát kórházban töltött

„bizonyos előzetes jellegű vizsgálatok elvégzése céljából”. E kivizsgálás okáról és eredményéről azóta sem került nyilvánosságra hivatalos tájékoztatás.

A palota a minap bejelentette, hogy a királynő a Buckingham-palotában tartandó szokásos tavaszi kerti partikon sem lesz jelen. Ezeken a rendezvényeken hagyományosan több ezer meghívott vendég van jelen.

Az udvar ugyanakkor továbbra is úgy készül, hogy az uralkodó jelen lesz a platinajubileuma, vagyis a trónra lépésének 70. évfordulója alkalmából június elejére tervezett nagyszabású, négynapos ünnepségsorozaton.

Ajánljuk még