logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Több mint egymillióan vettek részt Moszkvában a Halhatatlan Ezred-felvonuláson

Több mint egymillióan vettek részt Moszkvában a Halhatatlan Ezred-felvonuláson – közölte hétfő este az orosz belügyminisztérium.

Percről percre közvetítésünket az ukrán válságról ide kattintva olvashatja.

A menetben leszármazottak a világháborúban részt vett szovjet katonák és a frontra termelő hátországi dolgozók portréival vonultak fel. A menetben, amelyhez a Kremlnél csatlakozott Vlagyimir Putyin elnök is, az Ukrajna elleni intervencióban elesett orosz katonák arcképe is megjelent.

Az orosz elnök hétfőn a hivatalában fogadta Artyom Zsogát, a donyecki „népi milícia” Szparta zászlóalj elesett parancsnoka, Vlagyimir Zsoga édesapját, akinek átnyújtotta fia posztumusz Oroszország Hőse kitüntetését.

A zászlóaljparancsnok március 5-én vesztette életét volnovahai civilek menekítése közben.

Ha legalább egyetlen esély nyílt volna arra, hogy ezt a problémát más, békés eszközökkel oldjuk meg, természetesen éltünk volna vele. De nekünk ezt az esélyt nem adták meg” – hangoztatta a találkozón az orosz elnök, hozzátéve, hogy Moszkvának nem maradt más választása, mint a „különleges hadművelet” megindítása.

Feltétlenül győzni fogunk, mindent megteszünk, amit kell” – mondta az idősebb Zsogának, aki a zászlóalj élén a fia helyébe lépett.

Az ünnep alkalmából Groznijban, Jakutszkban, Juzsno-Szahalinszkban, Komszomolszk-na-Amuréban, Brjanszkban, Penzában, Kizilben és Omszkban kezdeményezték, hogy utcát nevezzenek el Alekszandr Zaharcsenkóról, a donyecki “népköztársaság” első vezetőjéről, aki 2018-ban az ukrán titkosszolgálat robbantásos merényletének áldozatává vált. Kizilben és Omszkban Vlagyimir Zsoga is utcát kap.

Katonai források szerint az orosz légvédelem lelőtt több olyan rakétát, amellyel az orosz ellenőrzés alá került Izjumot, Sznyezkivkát és Herszont vették célba az ukrán erők.

Ezekben a városokban a támadások dacára is megemlékeztek a Győzelem Napjáról, 2014 óta először.

Vlagyimir Szaldo, Herszon megye katonai és polgári közigazgatásának vezetője a TASZSZ hírügynökségnek azt mondta, hogy a régió székvárosában mintegy kétezren vonultak fel.

Szaldo arról is szólt, hogy a régióban orosz mintájú államigazgatást fognak kiépíteni, és hogy a megye nem kíván csatlakozni a Krímhez. Bejelentette, hogy a herszoni nyugdíjasok immár rubelban kapják a járandóságukat.

Mariupolban Gyenyisz Pusilin, a donyecki „népköztársaság” vezetője, Konsztantyin Ivascseno, a városnak az új hatóságok által kinevezett polgármestere és Dmitrij Szablin orosz parlamenti képviselő két emléksétány alapkövét tette le. Az egyiket a városért elesett donyecki és orosz katonák, a másikat a 2014 és 2022 között életüket vesztett civilek emlékére fogják létrehozni.

Pusilin az ünnepségen azt hangoztatta, hogy Mariupol „örökre visszatért” a donyecki „népköztársaságba” és hogy „Oroszország örökre itt marad”. Mint mondta, az emberek az entitás területének teljes felszabadítása után dönthetnek majd a jövőjükről. Nem rejtette véka alá, hogy ugyanazt az elhatározást várja tőlük, mint 2014-ben: az elszakadást Ukrajnától. Az ígérte, hogy Mariupol ismét üdülőváros lesz.

A fasizmus áldozatainak mariupoli emlékművénél hétfőn lángot gyújtottak, amelynek tüzét a moszkvai ismeretlen katona sírjától lámpásban szállították el az Azovi-tengeri városba.

Ugyanitt az orosz kormányzó Egységes Oroszország párt Ifjú Gárdája és Harcoló Testvériség Önkéntes Százada kibontotta a világ legnagyobb, 300 méter hosszú, 2100 négyzetméteres, az önfeláldozást és a bátorságot jelképező Szent György-szalagját.

A Moszkvához közeli Koroljovban az OVD-Info nevű, tüntetők védelmével foglalkozó civilszervezet szerint őrizetbe vettek egy Jekatyerina Voroncova nevű nőt,

aki a Halhatatlan Ezred-menetben háborúellenes felirattal vitte egy harcoló hozzátartozója fotóját.

Ugyanez a csoport közölte, hogy Szentpéterváron előállították Szergej Szamszujev városi képviselőt – aki valamikor koncentrációs tábor rabja volt –, mert a Harkiv elleni orosz támadásban március 28-án meghalt Borisz Romancseko portréjával próbált meg beállni a menetbe.

A Rotonda Telegram-csatorna szerint Szentpéterváron ismeretlenek megtámadták Jelena Oszipova, 76 éves festőművészt is, aki háborúellenes plakátokkal akart felvonulni.

Ajánljuk még