logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A korlátozások feloldása, vagy lazítása után idén végre újra szabadabban nyaralhatunk a tengernél is

| Szerző: hirado.hu
Sorra enyhítik a járvány miatt hozott szabályokat az uniós tagállamok, de még így is maradt érvényben néhány korlátozás, ezért ezekre is érdemes figyelni, ha valaki nyaralást tervez. Az olaszok például május végéig ellenőrzik, hogy kaptak-e oltást a beutazók, a görögök viszont nem kérnek már senkitől semmit a határon. Zárt helyeken még több országban kötelező a maszk – derült ki az M1 Híradó nyaralási körképéből.  

Még üresek a görög tavernák, alig van vendég – két éven keresztül a koronavírussal járó korlátozások tizedelték a keresletet, most pedig az infláció. Az egyik taverna tulajdonosa arra panaszkodik, hogy kénytelenek árat emelni, mert egyre többe kerül minden.

Mindenki a jó nyári szezonban bízik, a kormány pedig igyekszik mindent megtenni azért, hogy visszatérjenek a turisták, ezért az utolsó korlátozásokat is feloldották.

„Görögország közismerten biztonságos célország, most is készek vagyunk arra, hogy nagy szeretettel és felkészülten várjuk a vendégeket. Folyamatosan figyeljük a járványügyi számokat, és úgy látjuk, hogy jók az eredmények, a járványnak gyakorlatilag vége van” – indokolta a kormány döntését Vaszlilisz Kikilasz turisztikai miniszter.

A turisták már most élvezik a szabadságoot, különösen azok, akik olyan helyekről érkeznek, ahol vannak még korlátozások.

A görögök azonban nincsenek egyedül a versenyben.

A tengerparti nyaralóhelyek egymás után jelentik be, hogy eltörölnek mindenféle utazási korlátozást, és az oltottságtól függetlenül várják a turistákat, már tesztet sem kérnek a belépéshez. Május elején Románia, Bulgária, majd Horvátoroszág is véget vetett a korlátozásoknak.

Ezzel együtt már tizenegy uniós országba, valamint Nagy-Britanniába és Izlandra utazhatunk Európában minden korlátozás nélkül nyáron. Köztük van szinte az összes skandináv ország, de olyan közeli célpontok is, mint Lengyelország vagy Szlovákia.

Tisztítják már a strandokat Barcelonában is, erős szezonra készülnek a spanyol tengerpartok.

Az egyik étterem vezetője arról beszélt, hogy alig egy hete nyitottak ki,  de már egész nap tele vagyunk.  Nagyon jónak ígérkezik az idei nyár – tette hozzá.

Spanyolország ugyan nem törölt el minden belépési korlátozást, de itt is egyszerűsítettek a belépési szabályokon. Már nem kell külön QR kódos azonosítót igényelni a belépéshez, elég az oltási igazolás. Hasonló a helyzet Olaszországban, ott sem szükséges az uniós digitális Covid-igazolvány, így szükségtelenné vált az utazókat visszakövethetővé tevő QR kód igénylése is.

Újranyitottak a bulihelyszínek is, amelyeket, mint különösen járványveszélyes helyeket a pandémia kitörésekor bezártak.

Marokkóban is bizakodnak az jó szezonban, annak ellenére hogy idén elmaradhatnak az orosz turisták, akik korábban nagy számban érkeztek az észak-afrikai országba. Arra számítanak, hogy azok az európaiak, akik egzotikumra vágynak, most Észak-Afrikát veszik célba.

Az alig éledező ázsiai piacoknak ugyanis – úgy tűnik – idén súlyos nehézségekkel kell megküzdeni. Nemcsak az orosz turisták maradhatnak el, hanem az európaiak is – az emelkedő üzemanyag árak miatt ugyanis a hosszú távú repülőjegyek most mintegy kétszer annyiba kerülnek, mint a járvány előtti utolsó évben.

A címlapfotó illusztráció.

Ajánljuk még