logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Svéd kormányfő: Stockholm nem veszi félvállról a NATO-csatlakozásról szóló döntést

Svédországnak nem szabad félvállról vennie a NATO-csatlakozásról szóló döntést – jelentette ki vasárnapi sajtótájékoztatóján Magdalena Andersson svéd kormányfő.

Percről percre közvetítésünket az ukrán válságról ide kattintva olvashatja.

A miniszterelnök rámutatott: országa kétszáz évig semleges volt, és ez jól szolgálta a svéd érdekeket, így nem lehet könnyelműen irányt váltani. A NATO-tagság „kérdése nagyon, nagyon bonyolult, és alapos átgondolást igényel” – tette hozzá.

Andersson szociáldemokrata pártja eddig hevesen ellenezte Svédország csatlakozását a NATO-hoz, ám áprilisban jelezte: az ukrajnai háború fényében kész felülvizsgálni álláspontját.

A tömörülés szerint május 24-ig vélhetőleg döntésre jutnak a kérdésben.

A Novus közvélemény-kutató intézet friss felmérése szerint a svédek 54 százaléka támogatja a csatlakozást az észak-atlanti szövetséghez. Andersson vasárnap hangsúlyozta: azt kell szem előtt tartani, hogy mi a legjobb Svédország számára. Az irányváltoztatás és a tétlenség is kockázatos, és a döntés egyik esetben sem könnyű – jegyezte meg.

A miniszterelnök elmondta:

egyelőre nincs válasza arra, hogy mi a legjobb és a legbiztonságosabb országának.

A kormányfő azt szeretné, ha a svéd tagságról – Finnországhoz hasonlóan – a parlamentben döntenének. A helsinki törvényhozás már megkezdte a kérdés megvitatását, és a várakozások szerint az ország a következő NATO-csúcstalálkozóig benyújthatja csatlakozási kérelmét. Finnország eddig szintén semleges volt.

Míg Jens Stoltenberg NATO-főtitkár többször is kijelentette, hogy a szövetség tárt karokkal várja Finnországot és a Svédországot, Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese a napokban arról beszélt, hogy a két ország NATO-csatlakozása esetén Oroszország „kénytelen lenne” megerősíteni katonai, különösen nukleáris képességeit a Balti-tenger és Skandinávia térségében.

Ajánljuk még