logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Klaus-Rudiger Mai: Németországban szinte a lélegzetvételt is megadóztatták

| Szerző: hirado.hu
Felülírta a német kormányprogramot az orosz-ukrán konfliktus. A radikális zöldprogramot elmosta a valóság, az időjárásfüggő megújulók látványosan nem tudják pótolni a földgáztüzelésű erőművek adta zsinóráramot, az atomerőművek leállítása pedig már tűnik olyan jó ötletnek, mint pár héttel korábban. Klaus-Rudiger Mai, író, publicista és történész, a budapesti Mathias Corvinus Collegium vendégoktatója a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában arról beszélt, amire már a szakemberek is figyelmeztettek korábban, hogy ideológiai alapon nem lehet energiabiztonságot építeni.
A teljes beszélgetés itt hallgatható vissza.

 

– Tavaly, amikor ez az új német kormány hivatalba lépett, elhangzott a részéről néhány szimbolikus bejelentés, például, hogy Németországot bevándorló országnak nyilvánította, vagy az identitáspolitikai kérdésekben minden téren támogatja majd az LMBTQ-ügyeket. Vajon ezeknek gyakorlati értelemben is volt megjelenési formája a szimbolikus üzeneteken túl?

– Én nem is annyira szimbolikusnak tartom ezeket a bejelentéseket, hanem inkább helyzetmegállapításoknak. Szóval nem az történt, mint amit már Merkel idején is láttunk, hogy amikor ez a kormány a megválasztása után hivatalba lépett, valami teljesen újat hozott. Tulajdonképpen ez az új kormány folytatja és felgyorsítja az elmúlt 16 év merkeli politikáját. Ha ezt az egész identitáspolitikai kérdést nézzük, az LMBTQ-ügyeket, már a merkeli időkben majdhogynem államérdekké emelték, gondoljon csak a „házasság mindenkié” határozatra. Emellett itt van a megújuló energia körüli kérdés, ami szintén nem új keletű. Már Merkel idején látszott, hogy ez az új kormány ezeket a tendenciákat akarja erősíteni és még messzebb vinni. Szóval fogalmazzunk úgy, hogy a csomagoláson kívül semmi sem változott.

Most persze ez nem látszik ennyire egyértelműen, mert az ukrajnai háború mindent gyökeresen megváltoztatott, de ha ez nem következett volna be, akkor minden ugyanúgy ment volna tovább, csak hangosabban. Csak zárójelben mondom, hogy ez az új kormány egy ponton beleütközött abba, amit a Merkel-kormány hozott, vagyis ironikus módon pontosan megágyazott annak, amit az új kormány szeretne – nevezetesen az Oroszországtól való energiafüggésre gondolok. Világosan ki kell mondanunk, hogy ez a nagymértékű függés azért állt elő, mert szükségünk van földgáz-alapú erőművekre biztosítékként a megújuló energia mögé. A megújulók nem állnak rendelkezésre folyamatosan, nem kiszámíthatók, hiszen van, amikor nem süt a nap, nem fúj szél, vagy túl erős, és nem is tárolható energiák. Tartalékban szükség van gázerőművekre, hogy az elektromos hálózat működőképes maradjon. Szóval ez az orosz gázfüggőség nagyon szorosan összefügg Angela Merkel energia-fordulatával, ami most része a vörös-zöld politikának.

– A valóság bekopogott az ajtón, a kérdés, hogy kinyitják-e neki, és milyen válaszokat adnak. Vajon létezik ezen a kormányon belül az egység? Jelzőlámpa-koalíciónak szokták nevezni, a pártok színe alapján. De amikor az ember egy jelzőlámpát elképzel, nos akkor ott a nagyon jól szabályozottságról van szó. Viszont erről az jelzőlámpáról nekem néha az a benyomáson, mintha minden színe egyszerre villogna.

– Igen, pontosan ez a gond, ha a jelzőlámpa fényei egyszerre villognak, akkor minden megáll, hiszen nem lehet egyszerre megindulni és helyben maradni. Tejesen jól leírta a helyzetet. Én úgy szoktam fogalmazni a kormányról, hogy „sok tolla van, mégsem madár”. Ezalatt azt értem, hogy ugyan vannak különböző célok, és bizonyos szakmai minőség is létezik, de Olaf Scholz kancellár olyan kormánypárti összetételt kapott, amely nem a szakmai minőség kérdését helyezi előtérbe. Sokkal több szerepet játszanak a pártalkuk és pártok közötti belső viszonyok – hogy ki kerül bizonyos pozíciókba. Ez pedig nem alakít ki valami jó képet a kormányról.

Olaf Scholzot lehet, hogy azért látjuk olyan keveset nyilvánosság előtt, mert sok dolgot maga kell intézzen, hogy ne lássunk túl sok „bénázást”. Furcsa mód pedig a különböző pártok közötti különbségek teljesen eltűntek. Vegyük az FDP-t, ami eredetileg egy liberális párt, és a legutóbbi, múltheti pártkongresszuson mégis az állami beavatkozás mellett hozott határozatot. Pontosan ez a gond, hogy a kormánynak nincs egy világos képe. Én személyesen még három-négy hete sem gondoltam volna, hogy Olaf Scholzot védelmembe kell vennem, mégis megteszem már csak azért, mert különösen a háború kérdésében komoly higgadtságot mutat. Sem Németország, sem Magyarország, sem Ausztria, sem Franciaország nem akar háborús hadviselő féllé válni. Mindezek az államok azt mondják, hogy Ukrajnát segíteni kell minden eszközzel addig a mértékig, amíg ez lehetséges. Talán az nem a szükséges mérték, de a lehetségesig kell elmenni. Ez pedig egy higgadt helyzetértékelés.

– Ha a társadalmat és az ország egészét nézzük, akkor vajon mi mozgatja meg a polgárokat Németországban manapság? Ez a szörnyű háború, vagy inkább az életszínvonal kérdései, az infláció, ami a mindennapokat érinti?

– Nehéz azt megmondani, hogy a polgárokat összességében mi foglalkoztatja. Természetesen az infláció, és a jóléti veszteségek, a háború által felvetett kérdések első helyen szerepelnek. A média pedig ezeket a tényezőket összekeveri, illetve a politikusok részéről is elhangzik az a feltételezés, ami elég népszerűvé vált; nevezetesen, hogy az inflációt a háború okozza, pedig ez így nem igaz, eddig még az inflációhoz a háborúnak semmi köze nem volt. Egyedül úgy függhet össze a kettő, hogy a vállalkozások későbbi hiányra számítva már most megemelik az árakat. Ugyanakkor az infláció tényleges okai már a háború előtt fennálltak, elsősorban az Európai Központi Bank „olcsó pénz” politikája, az alacsony kamatok.

Aztán Németországban hatalmas felhajtóerő az inflációban az energia ára, ott a legmagasabb az energiaár Európában. Ennek pedig a megújuló energiához kötődő fétis áll a hátterében, ami egyébként egy támogatásra alapozott iparág. Az történik, hogy adókkal terhelik a különböző energiaforrásokat. Az energiaadó több összetevőből áll, ide tartozik a régi keletű ásványadó, de ilyen a szén-dioxid-adó is – amelyet én csak „kilélegzés adónak” nevezek, tulajdonképpen a lélegzetvételt terheli. Szóval sokféle adóról van szó, ezek pedig hajtják az inflációt. Amennyiben a kormány őszinte lenne, akkor kimondaná, hogy vannak lehetőségei. Például hatályon kívül helyezhetné a szén-dioxid-adót, ami azonnal olcsóbbá tenné az energiát és az inflációt. Mert ami az inflációt illeti, azt se felejtsük el, hogy a szállítási költségek is beépülnek az árakba, akkor pedig megint a szén-dioxid-adónál kötünk ki – itt pedig be is zárul ez a kör.

– És akkor itt beszélhetünk a német álláspontról a földgázimportot illetően Oroszországtól?

– Igen, ezt is ide lehet hozni később, de elsőként azokról a tényezőkről akartam beszélni, amelyeknek még nincs köze a háborúhoz. Hogy ezen a téren mit tehet a kormány; például követheti a magyar példát is az energiaárakat tekintve, vagy azt is mondhatná, hogy minden energiaféleségre csökkentett áfát alkalmaz. A mostani 19-ről 7 százalékra mérsékli, de akár időlegesen az áfát meg is szüntetheti az energiára. Szóval rengeteg lehetősége lenne cselekedni, az ugyanis nem tisztességes, hogy az áremelkedésekkel az állam még jól is keres. A polgárok egyre szegényebbek, az állam pedig egyre gazdagabb lesz. Persze a másik oldalon az állam sem lesz gazdagabb, mert növekednek a kiadásai, például, ami a társadalmi átalakítást illeti. Ha ezekre többet ad ki, akkor nem lesz gazdagabb az állam sem, sőt adósságot halmoz fel, de ettől még mesés adóbevételekre is szert tesz.

– Ami pedig a német-magyar kapcsolatot illeti, mely ponton állunk most? Ön is említette, hogy most van néhány közös pont, például, ami a háborút illeti a magyar és német álláspontokban.

– Nos, ami a német-magyar kapcsolatokat illeti, szomorú vagyok, hogy ilyen irányt vettek. Úgy gondolom, hogy ezen a téren a német média nagy része nem teljesít jól, amire én nagyobb súlyt helyeznék az a tényszerűség felé mozdulás. Ezalatt a korrekt tájékoztatási is értem. Például amiről én a Tichy’s Einblick-ben írtam, hogy a magyar gyerekvédelmi törvény teljes szövegét elérhetővé kell tenni. Egyébként ott ezt meg is tették. Ugyanis sok ember úgy háborodott fel, hogy egyáltalán nem ismerte. Erre választ lehetett volna találni, ha a nyilvánosságban megjelenik a szöveg. Így mindenki annak alapján alkothatott volna véleményt, ami benne áll.

A másik dolog, aminek alakulásával elégedetlen, és ami miatt szomorú vagyok az az, amit Németország keleti részéből érkezőként magam is igazolhatok; hogy mi Kelet-Németországban, ahogy Magyarországon, Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában, Romániában 1945 és 1989 között közös történelmi tapasztalatot éltünk át, a kommunizmust. Ezt is tisztán kell látni, hogy van egy közös történelmi tapasztalat. Emiatt is az ország keleti részében másként tekintenek Magyarországra, pontosan az évtizedek alatt kialakult megértés okán. De Németországnak összességében is lenne egy feladata, mint Közép-Európa egyik államának, és amit Helmut Kohl olyan jól leírt, mégpedig, hogy egyfajta ügyvédje és partnere legyen a közép-kelet-európai államoknak.

Ahogy egy írásomban megfogalmaztam; az nincs rendjén, hogy Merkel alatt Németország ügyvédből őrmesterré vált. Ezt én politikai és gazdasági értelemben is hibának tartom. Nagyon szorosak a gazdasági kapcsolatok Németország és Magyarország között, és ezeket kockára tenni, különösen a mostani felfordulásban, nem tartom különösen okos dolognak. Ezt is el kell mondani, és pontosan emiatt is nagyon kívánom a német-magyar viszony javulását. Már azzal is sokat elérnénk, ha a sajtó tisztességesebben járna el, és tisztességesebben tudósítana Magyarországról.

Ami engem megrázott – és ezt még tényleg el kell mondanom –, az az, hogy sok magyarral beszélgettem, amíg itt voltam, voltak köztük Fidesz- és Orbán-támogatók, voltak mérsékeltek, voltak Orbán- és Fidesz-bírálók, akik rosszul élték meg a választás kimenetelét, szóval nagyon különböző emberek. Viszont, amiben egyetértettek, azt a kérdést feltették nekem, mert lassan itt is látják és érzékelik a német médiában kialakult Magyarország-képet. Azt kérdezték tőlem, hogy „miért haragszanak ránk annyira a németek?” Ez pedig egy olyan kérdés, ami nagyon mélyen megráz.

Ajánljuk még