logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Kiderült, mi okozta a korábbi Real Madrid-játékos halálát

| Szerző: hirado.hu
Igazságügyi orvosszakértők által bemutatott szakvélemény alapján nemrég kiderült, hogy pontosan mi okozta a korábbi kolumbiai válogatott futballista, Freddy Rincón halálát.

 

A Bogotában bemutatott szakvélemény szerint Rincón halála felelőtlenség miatt következett be – írta a Marca.

„A biztonsági öve nem volt megfelelően bekötve. A családi hírekkel ellentétben pedig az is biztosra vehető, hogy a baleset idején a korábbi futballista vezette az autót, amivel áthajtott a piros lámpán, mielőtt összeütközött volna a busszal. A mellette ülő női utas az előírásoknak megfelelően volt bekötve, így ő kisebb sérülésekkel megúszta a balesetet” – fogalmazott Jorge Paredes igazságügyi orvosszakértő.

Rincón április 11-én szenvedett balesetet Cali városában. A korábbi játékos autója, amelyben összesen négyen ültek, egy busszal ütközött.

A balesetet követően az 55 éves Rincónt súlyos fejsérülésekkel szállították kórházba, ahol megműtötték, majd az intenzív osztályon kezelték, állapota azonban a beavatkozás után is kritikus maradt.

Végül két nappal a baleset után, április 13-án éjszaka elhunyt. Halálát a szakvélemény szerint főként agyvérzés és az agytörzs sérülése okozta.

Az 1990 és 1998 között sorozatban három világbajnokságon szerepelt korábbi labdarúgó a kolumbiai válogatottban 84-szer lépett pályára és 17 gólt szerzett.

Egyik legfontosabb találatát az 1990-es olaszországi világbajnokságon, a Németország elleni csoportmeccsen érte el. Ő egyenlített az 1–1-re végződött találkozón, aminek köszönhetően Kolumbia továbbjutott a nyolcaddöntőbe.

Klubszinten többek között az América de Calit, a brazil Palmeirast és Corinthianst, valamint Európában a Napolit és a Real Madridot erősítette. Visszavonulása után 2004-től 2010-ig hazájában és Brazíliában edzősködött, majd drogkereskedelem vádjával néhány napra letartóztatták. Fia, Sebastian a portugál élvonalbeli Guimaraesben futballozik.

A címlapfotón Freddy Rincón. (Forrás: Twitter)

Ajánljuk még