logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Minden idők legbrutálisabb hőhulláma tombol Indiában: hónapok óta nem mértek 40 foknál kevesebbet

Minden idők legsúlyosabb hőhulláma tombol a dél-ázsiai országban, vannak olyan területek, ahol két hónapja nem süllyedt 40 fok alá a hőmérséklet. Szakértők szerint az elviselhetetlen forróság már egyértelműen a klímaváltozás hatása – számolt be róla az M1 Híradó.

42,8–44 Celsius-fok – ennyit mértek csütörtökön az indiai fővárosban, Újdelhiben. Az előrejelzések szerint még egy hetet kell várni, hogy újra 40 fok alá süllyedjen a hőmérséklet, ám akkor is csak 37–38 fok várható. Vannak országrészek, ahol immár két hónapja nem mértek 40 foknál kevesebbet, és az indiai meteorológiai szolgálat adatai szerint az egész szubkontinensen súlyos a helyzet. A hőhullám több mint egymilliárd embert érint, vagyis a világ lakosságának egynyolcad részét.

Minden talpalatnyi árnyas területen emberek gyülekeznek, az idősebbek már előre attól tartanak, mi lesz a nyári hónapokban. „Ha most ilyen meleg van, mi lesz májusban és júniusban? Akkor majd jönnek a forró szelek. Nagy bajok elé nézünk” – mondta egyikük.

Rádzsasztán, Gudzsarát és Ándhra Prades államokban

korlátozták a gyárak elektromos ellátását, hogy az áramszolgáltató bírja a légkondicionálók és ventilátorok miatt a megnövekedett lakossági fogyasztást.

A brit meteorológiai társaság főigazgatója szerint az ilyen súlyos hőség rendkívül káros az egészségre. „Ez a meleg már veszélyes az egészségre. Körülbelül 1,4 milliárd ember él Indiában, többségük vidéken, nincs hozzáférésük légkondicionáló berendezésekhez. Sokan éjszaka a szabadban alszanak, ám a hőmérséklet éjjel is kiugróan magas” – mondta Liz Bentley főigazgató, hozzátéve: a szélsőséges időjárás egyértelműen az éghajlatváltozás jele.

Csak súlyosbítja a helyzetet az Újdelhiben tomboló tűzvész: negyedik napja lángol egy gigantikus szeméthegy a főváros északi részén. A 17 emelet magas, 50 futballpályányi hulladék még kedden kapott lángra, és fullasztó füstfelhőt pöfög a városra. Delhi levegője már ezt megelőzően is a világ legszennyezettebbje volt, most azonban akár életveszélyes is lehet. Narendra Modi miniszterelnök figyelmeztetett: a napokban megsokszorozódhatnak az ehhez hasonló tűzesetek.

Az extrém meleg időjárásnak hosszú távon is súlyos következményei lesznek: épp márciusra esik a gabona szemtelítődési ideje, a soha nem tapasztalt hőség azonban a búza ráncosodását okozza, és akár felére is csökkenhet az idei termés. Szakértők szerint mindez nem is jöhetett volna rosszabbkor:

az ukrán válság miatt ugyanis világszerte hiány van gabonából, az indiai készletek csökkenése az egész régió élelmiszer-biztonságát fenyegeti.

Súlyos következményei vannak a hőségnek Pakisztánban is: az ország legnépesebb tartományában, Pandzsábban szerdán 48 fokot mértek. A hőség országszerte fennakadást okozott az áram- és vízellátásban. A muszlim országban ráadásul most van a ramadán, vagyis a böjti hónap, ezért sokan kerülnek kórházba a kiszáradástól és a hőgutától.

Bangladesben is rekordmeleget mértek: a fővárosban, a 20 milliós lélekszámú Dakkában, napok óta 34–35 fokos a hőség. Az emberek a Buriganga folyó partján gyülekeznek, és az árnyékban keresnek menedéket.

Címlapfotó: Az indiai fővárosban, Újdelhiben és környékén 41 Celsius-fokot meghaladó hőség tombol, ami 7-8 fokkal több az ilyenkor megszokott átlagnál (MTI/AP/Manis Szvarup)

Ajánljuk még