logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Újabb beruházásokról számolt be Szijjártó Péter New Yorkból

| Szerző: hirado.hu
Az ENSZ Biztonsági Tanácsának megbeszélésén New Yorkban tartózkodó külgazdasági és külügyminiszter Facebook-bejegyzésben számolt be a nap eredményeiről.

Szijjártó Péter bejegyzésében úgy fogalmazott, „New Yorkban mindig lehetőséget lehet találni a nagyvállalatokkal való tárgyalásra, amelyekkel most különösen élnünk kell, mivel egy világjárvány és egy háború árnyékában kell megvédenünk gazdasági eredményeinket”.

A külgazdasági és külügyminiszter a szerdai nap egyeztetéseinek mérlegét megvonva közölte:

– a kínai Semcorp mintegy 65 milliárd forint értékben épít üzemet Debrecenben, ami közel 500 új munkahelyet teremt a városban. A tárgyalások nyomán mindez duplázódhat is, ami már ezer új munkahelyet jelent Debrecenben számára,

– az amerikai Bunge agrárvállalat jelenleg Martfűn állít elő étolajat. Ma (szerdán) egy lehetséges kapacitásbővítés került az asztalra, amely stratégia fontossággal bír, látva a globális élelmiszerpiaci folyamatokat,

– az IBM pedig mintegy 2800 embert foglalkoztat Magyarországon. Mi hisszük, hogy ez a szám még növekedhet, aminek érdekében ma megtörténtek a lépések.

Ajánljuk még