Percről percre közvetítésünket az ukrán válságról ide kattintva olvashatja.
„Lesújtó (Vlagyimir) Putyin (orosz elnök) háborújának rémtetteit és szörnyűségeit látni Borogyanka utcáin. Nem fogjuk magára hagyni az ukrán népet” – írta Sánchez a Twitteren.
A spanyol miniszterelnök újabb 200 tonnányi, a dán kormányfő pedig további csaknem 83 millió eurónyi katonai segélyt helyezett kilátásba Ukrajnának. A spanyol miniszterelnök közölte azt is, hogy Spanyolország a Nemzetközi Büntetőbíróságot (ICC) felkéri az esetleges orosz háborús bűncselekmények kivizsgálására, sőt, saját nyomozói csapatot is küld Ukrajnába.
Frederiksen a dán TV2 televízió újságíróinak nyilatkozva elmondta, hogy a mostani felajánlással a skandináv ország katonai támogatása 134 millió euróra emelkedett. Dánia ezenkívül kész támogatni további szankciókat Oroszország ellen, és további fegyvereket küldeni – tette hozzá.
Frederiksen mindemellett szólt a civilekkel szembeni „brutális túlkapásokról” is.
A két kormányfő Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is tárgyalt Kijevben.
Borogyankában nem sokkal korábban ukrán források szerint két további tömegsírt fedeztek fel. A kijevi hatóságok azt állítják, hogy egyes holttesteken kínzások nyomait találták. Hírügynökségek megjegyezték, hogy a fővárosi térség legtöbb pusztítást elszenvedett településén elkövetett atrocitásokról szóló beszámolókat nem lehetett független forrásból ellenőrizni.