logo

Műsorújság

Rendkívüli

Orbán Viktort Ferenc pápa fogadta – fotók

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Ma délelőtt találkozik Ferenc pápával Orbán Viktor

Magánkihallgatáson fogadja ma Orbán Viktort Ferenc pápa a Vatikánban. Orbán Viktornak ez lesz az első hivatalos útja az április 3-i parlamenti választás óta. A tervek szerint délelőtt 10 órakor a Szent Péter-bazilikában egy misén vesz részt a miniszterelnök, ezután fogadja majd Ferenc pápa.

Az április 3-i választási győzelem után két és fél héttel Orbán Viktor miniszterelnök már az első hivatalos látogatására készül, ide a Vatikánba” – jelentkezett be a Vatikánból Joó Csaba, a közmédia tudósítója.

A miniszterelnök  Ferenc pápával már találkozott egyszer, ugyanis tavaly az Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjét Ferenc pápa Budapesten celebrálta a Hősök terén, előtte pedig a Szépművészeti Múzeumban találkozott Orbán Viktor miniszterelnökkel.

Ma kétoldalú megbeszélésekre, igazi diplomáciai csúcsra kerül sor. A tervek szerint délelőtt 10 órakor a Szent Péter-bazilikában egy misén vesz részt a magyar miniszterelnök, azután magánkihallgatáson fogadja majd Ferenc pápa Orbán Viktort.

Ajánljuk még