logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Lett és észt parlament: Oroszország népirtást követett el Ukrajnában

A lett és az észt parlament csütörtökön egyhangúlag népirtásnak minősítette azokat a súlyos háborús atrocitásokat, amelyeket Ukrajna orosz csapatok által elfoglalt térségeiben civilek sérelmére követtek el.

Percről percre közvetítésünket az ukrán válságról ide kattintva olvashatja.

A lett törvényhozás a honlapján közzétett közleményében „az Oroszországi Föderáció hadserege által elkövetett tömeges, brutális bűncselekményekre” hivatkozott, ideértve „a gyilkosságokat, kínzásokat, szexuális zaklatásokat, ukrán civilek, köztük nők és gyermekek meggyalázását Bucsában, Irpinyben, Mariupolban és másutt”.

Az észt parlament állásfoglalásában hasonlóan fogalmazott, „gyilkosságokra, erőszakos kitelepítésekre, őrizetbe vételekre, kínzásokra, nemi erőszakra és holttestek meggyalázására” hivatkozva. „Ezen bűncselekmények felbujtói Oroszország politikai és katonai vezetése, illetve az állami propagandával foglalkozó hatóságai” – olvasható az észt törvényhozás honlapján.

Olena Suljak ukrán parlamenti képviselő történelmi jelentőségű határozatról beszélt.

Az ukrán elnök mögött álló Nép Szolgája párt vezetője szerint a határozat visszavonhatatlanul a tettesek és Vlagyimir Putyin orosz elnök elítéléséhez fog vezetni. Hozzátette, hogy közös felelősség megállítani a népirtást és mindent elkövetni annak érdekében, hogy mindez ne ismétlődhessen meg.

Karim Khan, a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze négy nappal a háború kitörését követően, február 28-án bejelentette, hogy hivatalos vizsgálatot indított Ukrajna területén elkövetett háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt.

A Kreml határozottan tagadja a népirtással kapcsolatos nyugati vádakat és azt, hogy az orosz erők a polgári lakosságot vennék célba. Moszkva állítása szerint a kérdéses incidenseket megrendezték, hogy befeketítsék az orosz hadsereget.

Ajánljuk még