logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Elfogták, majd óvadék ellenében elengedték a bejrúti robbanás gyanúsítottját

A spanyol hatóságok csütörtökön közölték, hogy letartóztattak, majd óvadék ellenében szabadon engedtek egy, az Interpol által is körözött portugál állampolgárt, akinek a gyanú szerint köze volt a 2020-as bejrúti robbanáshoz.

A 43 éves Jorge Moreirát szerdán tartóztatták le Madridban, majd azzal a feltétellel engedték el, hogy nem hagyhatja el az országot. Moreira kiadatását a libanoni hatóságok is kérték, a kérelmet jelenleg a spanyol legfelsőbb bíróság vizsgálja.

Libanonban a férfit terrorizmus és halált okozó robbanóanyagok használatának gyanúja miatt körözik, és akár életfogytiglani börtönbüntetést is kiszabhatnak rá.

Moreira 2016-ig egy mozambiki robbanóanyag-gyártó cégnél dolgozott,

s a gyanú szerint ő rendelte meg azt a 2750 tonnányi ammónium-nitrátot, amelyet Georgiából az afrikai országba szállítottak volna, ám a rakománnyal teli hajó 2013-ban Bejrútnál vetett horgonyt.

Moreira korábban Chilébe távozott Spanyolországból, az Interpol közlése szerint a chilei hatóságok a latin-amerikai ország nemzetközi repülőterén tartóztatták le, majd visszatoloncolták Spanyolországba.

Bejrút kikötőjében 2020 augusztusában több száz tonna ammónium-nitrát repült a levegőbe, ami több mint kétszáz ember halálát okozta, és több ezren megsebesültek. A robbanás egész negyedeket tett lakhatatlanná. A tragédia után a libanoni kormány benyújtotta lemondását.

Ajánljuk még