logo

Műsorújság

Rendkívüli

Ukrán vezérkar: Oroszország megindította offenzíváját a Donbaszban

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Katasztrófahelyzetet hirdettek a Dél-afrikai Köztársaságban az áradások miatt

Cyril Ramaphosa, a Dél-afrikai Köztársaság elnöke hétfő este országos katasztrófahelyzetet hirdetett a pusztító áradások miatt, amelyek eddig legalább 443 halálos áldozatot követeltek.

Az államfő televíziós beszédében elmondta: a kormány előző este rendkívüli ülést tartott, és úgy döntött, hogy kihirdeti a nemzeti katasztrófahelyzetet.

Az ítéletidő az ország keleti részén található KwaZulu-Natal tartományban okozta a legnagyobb pusztítást, nem kímélve az egyik legnagyobb kereskedelmi kikötőt, Durbant. Az árvíz elmosta a főbb utakat, fennakadást okozva a közlekedésben és az áruszállításban. Egy tartományi vezető becslése szerint a károk meghaladják a 10 milliárd randot (235 milliárd forintot).

Az ítéletidő 13 500 háztartást érint – mondta el a KwaZulu-Natal tartományt vezető Sihle Zikalala.

Körülbelül 8300 házban és 550 iskolában keletkeztek károk, nagyjából négyezer lakóépület teljesen romba dőlt.

Hatvanhárom embert eltűntként tartanak nyilván. A novembertől áprilisig tartó időszakban minden évben heves viharok zúdulnak Afrika déli részére. Madagaszkáron és Mozambikban gyakran pusztítanak árvizek, amelyek a Dél-afrikai Köztársaságot általában elkerülik.

Ajánljuk még