logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Nagycsütörtökön az utolsó vacsorára emlékeznek a keresztények

Nagycsütörtök van, az utolsó vacsorára emlékeznek a keresztények. A Szent Péter-bazilikában Ferenc pápa mutatott be krizmaszentelési misét, ezzel megnyitotta a húsvéti szent három napot. 2020 óta először ismét a hagyományos helyszíneken, a hívők jelenlétében vezeti a szertartásokat – számolt be róla az M1 Híradó.

Jézus életének utolsó napjaira emlékeztek csütörtökön Vatikánvárosban. A krizmaszentelési misén Ferenc pápa több száz bíborossal, érsekekkel illetve a római egyházkerület szerzeteseivel vonult be a Szent Péter bazilikába. A szentatya arra szólította fel a híveket, hogy ne a saját dicsőségükkel legyenek elfoglalva.

A saját dicsőségünk keresésének világi magatartása megfoszt bennünket az alázatos és megalázott Jézus jelenlététől, a mindenkihez közeledő Úrtól, a szenvedőkkel együtt szenvedő Krisztustól, akit népünk imád, aki tudja, kik az igaz barátai” – mondta a katolikus egyházfő

Ferenc pápa megáldotta és megszentelte az elkövetkező évben a keresztelésekhez és a betegek kenetéhez használt szent olajokat és a krizmát.

A budapesti Szent István-bazilikában Erdő Péter bíboros, mutatott be krizmaszentelési misét a főegyházmegye papságával együtt. Majd ezt követően – egyházi hagyomány szerint – több száz paptársával együtt megerősítette papi fogadalmát.

Az esztergom-budapesti érsek felidézte:

Jézus az utolsó vacsorán az Oltáriszentség megalapításával nemcsak jelenvalóvá tette megváltó áldozatát, hanem azt is megparancsolta tanítványainak, hogy „ezt cselekedjék az ő emlékezetére”.

Megújult erővel és kegyelmi lendülettel teljesítsük küldetésünket, kapcsolódjunk egyre nagyobb szeretetben Krisztushoz. Legyünk megértő, segítő, kollegiális szeretettel egymás iránt, hiszen közös a küldetésünk. És legyünk különös figyelemmel világi keresztény testvéreink kegyelmi adományaira” – fogalmazott.

Az utolsó vacsora szertartását már az Esztergomi Bazilikában tartotta Erdő Péter. Itt végezte el a lábmosás szertartását. Ezzel Krisztus cselekedetére emlékezünk: az utolsó vacsorán, szeretetének jeléül megmosta tizenkét tanítványa lábát.

Nagycsütörtökön a katolikus templomokban elhallgatnak a harangok, a népi mondás szerint ekkor Rómába mennek. Csak nagyszombaton, a feltámadás ünnepén kondulnak meg újra.

Címlapfotó: MTI/EPA/ANSA/Fabio Frustaci

Ajánljuk még