Percről percre közvetítésünket az ukrán válságról ide kattintva olvashatja.
„Természetesen nagyon fontos az Ukrajnának szentelt figyelem, mert ez (a háború) hatással van az egész világra, de ennek a figyelemnek még töredékét sem kapja meg Tigré (a súlyos blokád alá vont etióp tartomány, ahonnan a főigazgató származik), Jemen, Afganisztán, Szíria és a többiek” – mondta sajtótájékoztatóján Genfben Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz főigazgató.
„Kertelés nélkül, becsületesen ki kell mondanom, hogy a világ nem kezeli egyformán az embereket. Egyesek egyenlőbbek, mint a többiek” – mondta Tedrosz, utalva George Orwell író híres mondatára.
Hosszasan elemezve a tigréi helyzetet, ahol a helyi hatóságok konfliktusban állnak a kormányerőkkel, a főigazgató elmondta:
attól tart, hogy az addisz-abebai kormány által március 24-én meghirdetett humanitárius fegyverszünet csak diplomáciai manőver volt.
Mint mondta, a térségbe 2000 teherautónyi segélyszállítmánynak kellett volna megérkeznie, de mindössze húsz érkezett, ami a szükségletek egy százaléka.
A 2020 novemberében elkezdődött és Tigré tartományon is túlnyúló konfliktus már több ezer emberéletet követelt, milliókat sújt az éhínség, és a két tábor egymást vádolja atrocitások elkövetésével.
„Ami Etiópiában történik tragikus, embereket égetnek el elevenen pusztán etnikai hovatartozásuk miatt, és egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy ezt a média komolyan veszi” – mondta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz. Hozzátette: „egyensúlyt kell teremtenünk. Minden életet komolyan kell vennünk, mert minden élet értékes”.
Az etióp kormány vádja szerint a főigazgató arra használja fel a hivatalát, hogy a politikai nézeteit népszerűsítse Addisz-Abeba kárára, és továbbra is aktív tagja a Tigréi Népi Felszabadási Front (TPLF) nevű lázadószervezetnek. WHO-főigazgatói kinevezése előtt Tedrosz Etiópia külügyminisztere és egészségügyi minisztere volt, akkoriban a TPLF még az országot kormányzó koalíció vezető ereje volt.