logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

„Örülök, hogy három gyerekkel túléltük” – hálásak a Magyarországra érkező ukrán menekültek

Több mint kilencezer ukrajnai menekült érkezett kedden Magyarországra. A többségük közvetlenül Ukrajnából, csaknem 3900-an pedig Románia felől. A segítségpontokon továbbra is biztosított az ellátásuk. Az ott lévő önkéntesek azt mondják: fel vannak készülve egy nagyobb rohamra is – számolt be róla az M1 Híradó.

Teherautónyi gyógyszert szállított a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) Kárpátaljára, 4,5 millió forint értékben. Főleg antibiotikumokat vittek.

Örülünk, ha tudnunk segíteni a betegeknek. Szeretnénk valamennyi gyógyszert, elsősorban antibiotikumot Lembergbe” – fogalmazott Edvi Péter, az NGYSZ elnöke.

A háború miatt Ukrajna több gyógyszergyára megsemmisül, ezért az ország gyógyszerkészlete is jelentősen csökkent. A kórházak részben a magyarországi támogatásokkal tudják pótolni a gyógyszerhiányt.

Közben egyre több menekültet kell ellátni Magyarországon is. Az elmúlt éjszakát mintegy kétszázan töltötték Beregsurányban.

Három gyerekkel érkeztem, örülünk, hogy eljutottunk idáig, hogy túléltük mindezt. Voltak napok, amikor alig tudtunk enni a búvóhelyeken. Nagyon jó, hogy itt lehetünk, biztonságban. Lelkileg is sokat segítenek nekünk

– mondta egy ukrán édesanya.

Negyvenöt napja működnek a segítségpontok a Szabolcs megyében: a rendvédelmi szervek, az önkormányzatok, a kormányhivatalok, a karitatív szervezetek és a civilek összefogásával.

Soltész Miklós államtitkár szerdán végiglátogatta a segítségpontokat. Azt mondta: az elmúlt másfél hónapban mindvégig a szenvedő emberek érdekeit nézték, még akkor is, amikor az ukrán politika egy része támadta a magyar kormányt.

Tettük ezt annak ellenére is, hogy a magyar választási rendszerbe is bele akartak avatkozni és tettük ezt annak ellenére is, hogy az elmúlt években sajnos a Kárpátalján élő magyarságot sok-sok támadás, sok-sok olyan döntés érte, amelynek következtében az életüket megnehezítették

– emelte ki.

Kedden több mint 9 ezer menekült érkezett Magyarországra. Csaknem 5400-an Ukrajna felől, mintegy 3900-an pedig Románia irányából.

A címlapfotó illusztráció (Forrás: MTI/Balázs Attila)

Ajánljuk még