Percről percre közvetítésünket az ukrán válságról ide kattintva olvashatja.
A 13 tonnás segélyszállítmány hétfői átadásakor Jákov Hadasz-Handelszman, Izrael magyarországi nagykövete köszönetet mondott a segélyszervezet támogató közreműködéséért. Izrael a háború elhúzódásával további segélyszállítmányokat tervez küldeni Ukrajnába, és azokat illetően is számít a szervezet segítségére – olvasható a nagykövetség és az Ökumenikus Segélyszervezet közleményében.
A nagykövet felidézte, hogy múlt héten küldtek Ukrajnába szintén Magyarországon keresztül egy 12,5 tonnás gyógyszerszállítmányt Izraelből a civil lakosság számára.
Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója az MTI-nek elmondta:
a nagykövetség kereste meg a szervezetet a segélyszállítmány Ukrajnába juttatása miatt.
Az ezer csomagnyi adomány biatorbágyi átvétele után annak nagyobbik részét Kárpátaljára szállítják, ahol magyar és ukrán munkatársaik szétosztják a közösségi szállásokon tartózkodó lakosok között. Kárpátalján mintegy 150 ilyen szállás van, de napról napra nő a számuk – tette hozzá.
Az adomány kisebbik részét Lembergbe viszik, ahol a főként az ortodox egyház által biztosított szállásokon meghúzódó lakossághoz juttatják el az élelmiszert.
Az Ökumenikus Segélyszervezet Ukrajnában bejegyzett, hivatalos segélyszervezetként működik, és ottani irodáikon keresztül folyamatosan kapcsolatban állnak a helyi szervezetekkel, egyházakkal és vezetőkkel – mondta Lehel László. Hozzáfűzte: a segélyszervezet csaknem 40 teherautónyi adományt szállított eddig Kárpátaljára a háború kitörése óta, így „egyre több helyre jut el a magyar segítség”.