logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Paivi Rasanen: Készen állok folytatni a harcot a fontos szabadságjogokért

| Szerző: hirado.hu
Lehet idézni a Bibliát Finnországban. A finn belpolitikán jóval túlért a skandináv ország korábbi belügyminiszterének büntetőpere, ami azért indult ellene, mert egy korábbi írásában a Bibliából vett igét idézte. Paivi Rasanen perében múlt héten született meg az első fokú ítélet. Az eljárás kezdete óta a parlamenti képviselő végig kitartott hite és meggyőződése mellett. A rendőrségi nyomozás három éve indult ellene, mert a Szentírás a homoszexualitást bűnnek minősítő kitételeit idézte. Paivi Rasanen a Kossuth Rádióban adott interjúban beszélt a per folytatásáról, és a magyarországi választások eredményét is értékelte.

A beszélgetés alább hallgatható vissza.

Interjú

Március végén a helsinki kerületi bíróság minden vádat ejtett Ön ellen. Az ítélet utáni nyilatkozatában megkönnyebbüléséről és a szólásszabadság győzelméről beszélt. Ezen a héten ugyanakkor a finn főügyész közölte, megerősítette, hogy szeretne fellebbezni az ítélettel szemben, vagyis az eljárás folytatódhat. Azt követően az Ön reagálása a csalódottság volt, másfelől ugyanakkor megerősítette, hogy továbbra is kész megvédeni azt, amiben hisz, amit gondol és védeni a szólásszabadságot. Milyen érzések vannak most Önben, mondhatjuk, hogy vegyesek?

– Igen. Természetesen nagyon boldog és megkönnyebbült voltam a Helsinki kerületi bíróság ítélete után. Úgy gondolom, hogy egy nagyon fontos győzelem volt ebben az ügyben, egyben győzelem a szólás- és vallásszabadságot tekintve Finnországban. Azt hiszem, ez az egész ügy már eddig is bátorítást adott a keresztényeknek Finnországban és másutt is arra, hogy éljenek a szabadságukkal és jogaikkal. Az pedig nagyon valószínű volt, hogy az ügyész folytatni kívánja az eljárást, és én is készen állok folytatni a harcot ezekért a fontos szabadságjogokért. Amiatt is boldog vagyok, hogy ez az egész ügy már eddig is rengeteg figyelmet vonzott olyan fontos témák felé Finnországban, a finn médiában, valamint külföldön, mint a szólás- és vallásszabadság, valamint a Biblia, illetve a Biblia üzenete.

Elmondhatjuk valóban, hogy széles körben felkeltette a figyelmet külföldön is. A közelmúltban beszédet mondott egy brüsszeli konferencián, ami a nemzetállamokról, a nemzeti konzervativizmusról szólt. Szóval a világ minden részéből figyelnek. Ebben az értelemben pedig az eljárás folytatása lehetőséget ad arra is, hogy változatlanul felhívja a figyelmet olyan témakörökre, mint a szólásszabadság, a vallásszabadság, illetve a vallás eszméi. Ezt nézve pedig akár még ellentétes hatást is kiválthat, mint amit a finn ügyész elérni szándékozik.

– Igen ez így van, pontosan ez történt. Például az egész eljárást kiváltó röpiratot már csaknem húsz éve írtam. Szerintem már szinte senki nem emlékezett rá, én biztos nem. Most viszont rengeteg ember elolvasta a kiadványt, számos nyelvre lefordították. Szóval, azt hiszem, hogy az ügyész sikerrel járt abban, hogy a figyelmet ezekre a kérdésekre terelje az eljáráson keresztül. Azt is gondolom, hogy a komoly nemzetközi figyelem nagyon is érthető, mert az ilyen eljárások jellemzők más nyugati országokban is. Egy bizonyos ideológiai összeomlás, lejtmenet zajlik sok országban, és a keresztény értékek vannak célkeresztben. Ezért is gondolom, hogy manapság nagyon fontos a keresztény értékek védelme, valamit az a szabadság, hogy ezeket kifejezhessük.

– A finn parlamenten belül, vagy a finn politikai térben kik a partnerei, akikkel együtt tud működni? A pártja teljes mellszélességgel kiáll Ön mellett a bírósági ügyben? Szóval miként zajlik ez a vita, akár a politikán belül, a finn parlamentben ezen kérdések körül?

– A finn társadalom nagyon megosztott, amikor ezekre a kérdésekre gondolunk. Még a finn evangélikus egyházon belül is komoly ellenzéke van a keresztény értékeknek. Például a püspökünk elég liberális és LMBTQ-támogató. Viszont, a parlament köreiből sok támogatást kapok ahhoz, hogy éljek a szabadságommal, a szólás- és vallásszabadsághoz fűződő jogaimmal, kifejezzem meggyőződésemet. Ez a támogatás pedig a különböző pártok felől érkezik. Az én pártom a Finn Kereszténydemokrata Párt meglehetősen kicsi, csupán öten vagyunk képviselők a (200 tagú) parlamentben. Ma Finnországban baloldali a kormány, ami engem aggaszt az az, ahogy a kormány sok módon próbálja megnyirbálni az említett fontos szabadságjogokat.

Ha már a politikáról, a politikai harcról beszélünk. Egy másfajta harc, illetve párbaj zajlott a baloldali-liberális és a konzervatív elképzelések között Magyarországon.  Választások voltak a múlt hétvégén. Követte a választás eredményét, ami váratlanul nagy többséget hozott a kormányzó konzervatív erők számára?

– Igen követtem, és örültem annak, hogy a konzervatív és keresztény értékek ilyen nagy támogatást élveznek Magyarországon. Azt gondolom, hogy az Európai Unión belül is fontos szerepe van Magyarországnak, hiszen jelenleg is vannak aggasztó elképzelések. Például az, ahogy bővíteni akarják az európai uniós szintű bűncselekmények listáját, oda sorolva a gyűlöletbeszédet, és gyűlöletbűncselekményt. Az Európai Bizottság élt ezzel a kezdeményezéssel, és már zajlik a vita a tagállamok között. Én remélem, hogy Magyarország kiáll majd a törvényjavaslat ellen, mert egyhangú szavazás kell annak elfogadásához. Fontos, hogy legyen legalább néhány tagállam, amely így tesz. Ugyanis, amennyiben a jogszabályt elfogadnák, és a gyűlöletbeszéd az európai uniós szintű bűncselekmények listájára kerülne, akkor az azt jelentené, hogy Európa más országaiban is hasonló ügyek keletkeznének, mint Finnországban az én bírósági ügyem.

Az Ön ügyére is utalva, de egyben az európai helyzetre. Egy válság kellős közepén vagyunk, ami egyfelől biztonsági válság, másfelől egy energiaválság is. Gondolja, hogy a válság idején a valós problémák kerülnek előtérbe? Úgy értve, hogy most meglátjuk, melyek a valós kihívások és gondok egy társadalom számára? Talán nem az, hogy arról vitatkozzanak, hogy egy férfiból nő, vagy nőből férfi legyen, és ez alapvető emberi joggá váljon. Hiszen most menekülteket és egy igazi háborút látunk. Tehát gondolja, hogy ezek az események rámutatnak arra, hogy melyek a tényleg fontos ügyek mindannyiunk számára?

– Remélem, és bízom ebben, hiszen tényleg komoly bajokkal szembesülünk; az egészségügyi problémákkal a járvány idején, most pedig ezzel a háborúval Európában, Ukrajnában, ez nagyon komolyan érint mindannyiunkat. Például a finn parlamentben most arról zajlik rengeteg vita, hogy miként lehetünk képesek megvédeni magunkat, hiszen mi is szomszédai vagyunk Oroszországnak, több mint 1300 kilométer hosszú közös határral. Most már ott tartunk, hogy a finn lakosság nagy része támogatja a NATO-csatlakozást is. Ma ez a téma a meghatározó a finn politikában. És remélem, hogy ez arra viszi az embereket, hogy tényleg a legfontosabbakról gondolkodjanak, arról, hogy miképpen tudják megsegíteni a szomszédjukat, vagy a hozzánk is érkező menekülteket, valamint, hogy a válság idején miként tudjuk megoldani az élelmiszerellátást, vagy, hogy rendelkezésre álljon az energia is. Ezek fontos politikai témák, és persze a legfontosabb az, hogy béke legyen, valamint képesek legyünk önmagunkat megvédeni – fogalmazott végül Paivi Rasanen.

 

Ajánljuk még