logo

Műsorújság

Rendkívüli

Bombafenyegetés miatt riasztották a Magyar Honvédség Gripenjeit

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Putyin és Lavrov lányai ellen léptetett érvénybe szankciókat a brit kormány

Vlagyimir Putyin orosz elnök és külügyminisztere, Szergej Lavrov lányai ellen léptetett érvénybe szankciókat pénteken a brit kormány.

A brit kormány indoklása szerint az orosz elnök és a külügyminiszter lányaival szembeni intézkedések is „a Kreml belső köreinek fényűző életmódját” veszik célba.

A brit külügyminisztérium közölte: Putyin két lányát, Katyerina Vlagyimirovna Tyihonovát és Marija Vlagyimirovna Voroncovát, valamint Lavrov lányát, Jekatyerina Szergejevna Vinokurovát London beutazási tilalommal és Nagy-Britanniában lévő vagyoneszközeik befagyasztásával sújtotta.

A tájékoztatás szerint Nagy-Britannia e szankciókat az Egyesült Államokkal összehangolt módon léptette érvénybe.

A londoni külügyminisztérium felidézi, hogy Lavrov nevelt lánya, Polina Kovaljova ellen a brit kormány már a múlt hónap végén hasonló intézkedéseket hozott.

A hivatalos brit meghatározás szerint a vagyonbefagyasztás fogalomkörébe tartozik az is, hogy brit állampolgároknak vagy Nagy-Britanniában tevékenykedő üzleti vállalkozásoknak tilos bármilyen tranzakció lebonyolítása olyan nagy-britanniai pénzeszközökkel vagy egyéb gazdasági erőforrásokkal, amelyek a szankciótól sújtott személy birtokában vannak vagy ellenőrzése alatt állnak.

A brit külügyminisztérium pénteki tájékoztatása szerint az Ukrajna elleni orosz invázió februári kezdete óta Nagy-Britannia több 1200 személy és üzleti vállalkozás – köztük 76 oligarcha és 16 bank – ellen léptetett érvénybe szankciókat.

A szankciókkal sújtott orosz bankok globális eszközértéke 500 milliárd font (több mint 226 ezer milliárd forint), az ugyancsak brit szankciókkal sújtott orosz oligarchák összesített nettó vagyona eléri a 150 milliárd fontot (68 ezer milliárd forint) – áll a londoni külügyi tárca ismertetésében.

Az utóbbiak között van Roman Abramovics, az angol labdarúgás felső osztályában, a Premier League-ben játszó londoni Chelsea futballklub tulajdonosa és Alekszej Miller, a Gazprom gázipari óriáscég vezérigazgatója.

A brit külügyminisztérium pénteki tájékoztatása szerint a nemzetközi büntetőintézkedések 275 milliárd fontnak megfelelő orosz devizakészletet is befagyasztottak; ez Oroszország teljes devizatartalékának 60 százaléka.

Kapcsolódó tartalom

A beszámoló szerint a brit kormány készített egy elemzést is a szankciók várható gazdasági hatásairól, és ez azt valószínűsíti, hogy az orosz hazai össztermék (GDP) az idén 8,5 és 15 százalék közötti mértékben zuhanhat.

Az elemzés szerint ez lenne a legmélyebb recesszió az orosz gazdaságban a Szovjetunió három évtizeddel ezelőtti szétesése óta.
A tanulmány szerint a szankciók gyors ütemű inflációt is okoznak: a fogyasztói árak az ukrajnai háború kezdete óta átlagosan 8,67 százalékkal emelkedtek Oroszországban.

A londoni elemzői közösségben vannak ennél is sokkal borúlátóbb előrejelzések az orosz gazdaság várható visszaesésére.
Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőműhely, a Capital Economics jelenlegi alapeseti előrejelzése azt valószínűsíti, hogy az orosz hazai össztermék az idei év egészében 12 százalékkal zuhan.

A háznak ugyanakkor van egy sokkal erőteljesebben negatív forgatókönyve is arra az esetre, ha a szankciók miatt teljesen leállna az orosz nyersolaj- és földgázexport: a Capital Economics modellszámításai szerint ebben az esetben az orosz GDP-érték 25 százalékkal zuhanna az idén, és a rubel árfolyama 200 rubel/dollárra gyengülne.

Ajánljuk még