logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Lemondott Hongkong főtitkára, aki várhatóan indul a kormányzói posztért

Lemondott posztjáról szerdán John Lee hongkongi főtitkár, a város második legrangosabb vezetője, aki a várakozások szerint a kormányzói székért száll versenybe a májusban esedékes választáson.

A South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap internetes kiadásában megjelent tudósítás szerint Carrie Lam hongkongi kormányzó szerdai közleményben adta hírül, hogy Lee benyújtotta lemondását, és azonnali hatállyal távozik posztjáról.

A lap a központi kormányzat hongkongi kapcsolattartó irodájában dolgozó, meg nem nevezett tisztségviselőkre hivatkozva szerdán arról számolt be, hogy Lee lesz az egyetlen, Peking által támogatott jelölt a kormányzóválasztáson.

Lam, aki 2017 óta áll Hongkong élén, hétfőn jelentette be, hogy nem indul újra a választáson. Döntését családi okokkal indokolta.

A 64 éves Lee tavaly június óta töltötte be a főtitkári szerepet, előtte pedig öt éven át állt a hongkongi biztonsági hivatal élén. A SCMP rámutat: Lee főtitkári kinevezését három hónappal azután kapta meg, hogy Carrie Lam tavaly márciusban tájékoztatta a központi kormányzatot visszalépési szándékáról. Lam a döntéséről szóló hivatalos bejelentést a jelölési időszak első napjára időzítette.

Ajánljuk még