logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A brit kormányfő szerint a Bucsában történtek nem állnak messze a népirtástól

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint nem állnak messze a népirtástól azok az atrocitások, amelyeket az orosz fegyveres erők követtek el az ukrajnai Bucsa településen.

Brit hírszerzési információk szerint az orosz hadsereg a Kijevhez közeli Bucsában és egy másik, ugyancsak közeli településen, Irpinyben civileket gyilkolt meg.

Johnson az orosz néphez intézett, a Downing Street által e héten közzétett videóüzenetében úgy fogalmazott, hogy a két ukrajnai városban összekötözött kezű civileket mészároltak le, nőket erőszakoltak meg gyermekeik szeme láttára, a holttesteket félig-meddig elégették, tömegsírba hajították vagy csak úgy otthagyták az utcán.

Hozzátette: Vlagyimir Putyin orosz elnöknek mindezért háborús bűncselekmények vádjával kell szembesülnie.
Moszkva tagadja, hogy köze lenne a történtekhez. Az orosz kormány álhíreknek nevezte a civilek meggyilkolásáról szóló beszámolókat.

A brit kormányfő szerdai vidéki látogatásán, újságíróknak nyilatkozva azonban kijelentette: a Bucsában történtek, és általában mindaz, ami Putyin ukrajnai cselekedeteiről kiderült, „nincs messze attól, hogy népirtásnak tűnjön”.

Kapcsolódó tartalom

Boris Johnson hozzátette: nincsenek kétségei afelől, hogy a nemzetközi közösség – Nagy-Britanniával az élvonalban – újabb összehangolt szankciókat léptet érvénybe Putyin rezsimje ellen.

A brit miniszterelnök elismerően szólt arról, hogy az Európai Unió hatalmas lépéseket tett az orosz földgázszállításokkal szembeni függőség csökkentésére.

Johnson már korábban is többször hangoztatta azt az álláspontját, hogy a világnak fel kell számolnia függését az orosz energiahordozó-szállításoktól.

A brit kormányfő egy minapi lapinterjúban kijelentette, hogy a Nyugat naponta 700 millió dollárt fizet az orosz nyersolaj- és földgázszállításokért, és „Putyin ezt a pénzt is az Ukrajna elleni barbár invázióra fordítja”.

Johnson szerint éppen ezért az egész világot meg kell győzni arról, hogy túl kell lépni az orosz nyersolaj- és földgázszállításokkal szembeni függésen.

A brit kormány már bejelentette, hogy az idei év végéig beszünteti az orosz nyersolaj importját.

 

Ajánljuk még