logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Egymilliárd dollárt veszíthet a JPMorgan az Ukrajna elleni orosz háború miatt

Az Ukrajna elleni orosz háború közel 1 milliárd dollár veszteséget okozhat a JP Morgan Chase-nek, a világ egyik legnagyobb befektetési bankjának – közölte Jamie Dimon, a bank vezetője a befektetőknek eljuttatott levelében.

Percről percre közvetítésünket az ukrán válságról ide kattintva olvashatja.

Dimon arra nem tért ki, hogy ez a veszteség milyen időtartamra vonatkozik, de megjegyezte, hogy a bank aggódik az orosz invázió cégekre és országokra gyakorolt másodlagos hatásai miatt.

A bank előrejelzései szerint az Ukrajna elleni orosz háború és az arra adott nyugati szankciók hatására az orosz hazai össztermék (GDP) 12,5 százalékkal csökkenhet az év közepére. Ez a visszaesés meghaladná az 1998-as orosz államcsőd utáni, 10 százalékos gazdasági zsugorodást.

A JP Morgan Chase azzal számol, hogy az orosz kőolajtól és földgáztól jelentősen függő euróövezet gazdaságának növekedése az eddig várt 4,5 százalék helyett csupán 2 százalék lehet. Dimon szerint az amerikai gazdaság sem tudja kikerülni a háború hatásait, az amerikai GDP várhatóan csak 2,5 százalékkal nő az idén a bank által eddig becsült 3 százalék helyett.

A JP Morgan Chase előrejelzései szerint a következő években az Ukrajna elleni háború mellett a magas infláció is hatással lesz a világgazdaságra. A bank vezetője úgy véli, hogy a fogyasztói árak emelkedése miatt az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed „a piaci várakozásnál jóval magasabbra emelheti a kamatot.

Ajánljuk még