logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A cseh államfő Orbánnak: A magyar nép támogat, mert mindig a magyar érdekeket helyezed előtérbe

„A magyar nép támogat téged, mert tudatosítja, hogy mindig a magyar érdekeket helyezed az első helyre, és hazád szolgálata számodra küldetés” – írta Milos Zeman cseh államfő az Orbán Viktor magyar kormányfőnek írott gratuláló táviratában hétfőn.

A cseh államfő hangsúlyozta, hogy a cseh–magyar kapcsolatok kitűnőek, jól fejlődik az együttműködés az Európai Unióban és a NATO-ban. A V4-es együttműködést szerinte kiemelten kell kezelni.

„Meggyőződésem, hogy Közép-Európa nagy lehetőségekkel rendelkezik mind a kölcsönös, mind a nemzetközi együttműködés terén” – szögezte le Milos Zeman, s kifejezte reményét, hogy jövő márciusban lejáró mandátuma végéig még találkozni tud Orbán Viktorral.

Petr Fiala cseh miniszterelnök levélben gratulált Orbán Viktor magyar kormányfőnek a választási győzelméhez,

majd a CTK hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta: „Európának egységesen ki kell állnia Ukrajna mellett, amelynek területén Oroszország háborús bűncselekményeket követ el.

Fiala kifejtette, bízik abban, hogy Magyarország a parlamenti választások után aktívabban bekapcsolódik az Ukrajna elleni orosz háború okozta helyzet megoldásába. Andrej Babis volt miniszterelnök kijelentette: Orbán Viktor bebizonyította, hogy egyike az Európai Unió legtapasztaltabb politikusainak.

Ajánljuk még