logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Öt hónapja indultak el Afganisztánból – továbbra is zsúfolt a balkáni migrációs útvonal

Vannak, akik fegyverrel érkeznek a határzárhoz, mert az embercsempészek előre felkészítik az illegális bevándorlókat, hogy a magyar határon esetenként agresszívan is fel kell lépni a rendőrökkel és katonákkal szemben – mondta egy migráns az M1-nek. Vagyis egyre romlik a helyzet. A balkáni útvonal jelenleg azért kedvelt, mert Szerbiából Magyarország, Románia és Horvátország felé is lehet próbálkozni.

„Algériai papírjaim vannak. Háromezer eurót kellett fizetni a sofőrnek, hogy idáig elhozzon. Innen további három–négyezer euró az út Európába. Akkor lehet kényelmesen autóval is utazni. Nekem most nincs pénzem. Egyelőre valami épületben majd meghúzom magam, azt hiszem. Sokan elhagyatott házakban telepednek le, vagy kint a szabadban az utcákon” – mesélte egy algériai migráns.

Egy elhagyott gyárépületet is migránsok szálltak meg. Az épületben külön szobákat, rögtönzött konyhákat alakítottak ki. Egy-egy ilyen helyiségben öt–tíz ember lakik. Szeméthegyek és patkányok között élnek itt. Szírnek és irakinak vallják magukat. Többségük Törökországból érkezett Szerbiába. Azt mondják általában négy–ötezer eurót kértek a csempészek, hogy eljuttassák idáig őket. De van rá példa hogy valakinek tízezer eurót kellett fizetnie.

A magyar és a román határon is próbálkoznak. Egyikük azt is elmondta: sokszor előfordul, hogy a magyar határon megtámadják a rendőröket és katonákat.

Előfordulnak harcok is. Van hogy könnyspray-k kerülnek elő, de lövöldözések is vannak fegyverekkel. Vannak, akik kórházba is kerülnek emiatt. Nekem nincs fegyverem, de a barátomnak van. Erős ellenállást tapasztalunk a rendőrségtől. Fegyvereik vannak” – mondta egy szír migráns.

Mészáros János az elhagyatott gyárépület mellett lakik. Azt mondja a migránsok rendszeresen bejárnak az udvarába, átugrálják a kerítést. Tavaly szinte az összes almáját ellopták a gyümölcsöséből. Még a vízcsapot is leszerelte a kertben, amivel locsolta a fákat, mert folyamatosan lopták a vizet. A rendőrséget is többször kellett riasztania miattuk.

Aki nem él ilyen körülmények között, az el sem tudja hinni, ez milyen. Félünk. Egyszerűen félünk. Általában fiatalok, (…) általában van bicskájuk, késük. Ezek terroristák, nem menekültek

– mondta a férfi.

A Belgrád közelében lévő Obrenovacra folyamatosan érkeznek a migránsok dél felől. Ahogy az egyik csoport továbbáll, máris új veszi át a helyét. A befogadóközpontban is több száz migráns tartózkodik. Van, hogy az érkező migránsoknak napokat kell várniuk arra, hogy belépőkártyához jussanak. A bevándorlók innen folyamatosan kijárnak vásárolni az üzletekbe, csoportosan közlekednek a környékbeli utcákban. A helyiek emiatt nem érzik magukat biztonságban

Ha jó idő van, itt ücsörögnek a füvön, a parkokban. Mobiltelefonoznak. Azon csodálkozom hogy vannak, akik jól öltözöttek, nem tűnnek ágrólszakadtaknak. Vannak olyanok is persze, akik hidegben is papucsban közlekednek. Tudtommal jó pénzeket is kapnak, havonta pár száz eurót küldenek nekik. Van, amelyikük megbecsüli, ruhára költi, de vannak, akik italra, cigarettára, mobiltelefonokra – mesélte egy helyi lakos.

Egy afgán migránscsoport nemrég érkezett Obrenovacra. A befogadóközpontba még nem jutottak be, ezért az egyik közeli épületben és az ahhoz tartozó telken telepedtek le. Jól látszik, hogy nem az első csoport, amelyik itt járt. Az épületben és a telken is kialudt tűzhelyek sorakoznak, falfirkák mindenhol. Az csoport egyik tagja elmondta: öt hónapja indultak el Afganisztánból, és Franciaországba tartanak. Törökországon és Bulgárián keresztül jutottak el Szerbiába. Úgy hiszik a magyar kerítésen való átkelés nem okoz majd nekik problémát, más akadályokat is legyőztek már az úton.

Szerbia elsősorban azért vált a legnépszerűbb tranzitországgá a migránsok számára, mert innen Románia, Horvátország és Magyarország felé lehet eljutni Nyugat-Európa felé.

Szabadkán a napokban razziáztak a hatóságok, és ismét sok migránst elszállítottak. A közösségi médiában viszont a polgárok továbbra is azt jelzik, hogy nagyon sokan vannak az autóbusz-állomás, a vasútállomás, a pénzváltók környékén – számolt be Farkas Athéne, a közmédia tudósítója.

Elmondta, hogy az elmúlt hónapokban viszonylag gyakoribb annak a lehetősége, hogy a belügyi szervek összegyűjtik a Szabadka térségében kószáló migránsokat, és szervezetten, buszokkal elszállítják őket az ország délebben fekvő befogadóközpontjaiba. Onnan azonban visszatérnek, ugyanis szervezett csoportjaik vannak. Akinek van pénze, visszatér a határ menti övezetbe, hogy minél előbb próbálkozzon átjutni valamelyik európai uniós országba.

Nemrég a szabadkai buszállomás környékén egy fiatal lányra támad két migráns. A tudósító elmondta, hogy emiatt a városban fokozottabb a rendőri jelenlét.

Ajánljuk még