logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A KMKSZ elítéli az anyaországi ellenzéki pártok által folytatott kampányt a háború kapcsán

| Szerző: hirado.hu
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) felháborítónak tartja és mélységesen elítéli az anyaországi ellenzéki pártoknak az ukrajnai háború kapcsán folytatott kampányát, melynek kereszttüzébe a kárpátaljai magyarok kerültek – fogalmaz kedden közzétett nyilatkozatában a szövetség elnöksége.

„Sajnálatosnak tartjuk, hogy egyes ellenzéki pártok, kérésünk ellenére, kampánytémaként használják az amúgy is nehéz helyzetben lévő kárpátaljai magyarságot, s az anyaországi és a határon túli magyarok közötti ellentétek szításával kívánnak szavazatokat gyűjteni a közelgő parlamenti választásokon” – olvasható a KMKSZ nyilatkozatában.

A szervezet elnöksége rámutat, hogy a kárpátaljai magyarság a sok évtizedes elszakítottsága ellenére mindig is a magyar nemzet része, „s örömmel fogadta a magyar kormány nemzetegyesítési programját”. A KMKSZ úgy véli, hogy „a jelenlegi helyzetben a legbölcsebb dolog,

ha a határon túli magyar szervezetek és politikusok minősítgetése helyett a magyarországi közszereplők a segítségnyújtásra koncentrálnak”.

A KMKSZ ismételten arra kéri a magyarországi pártokat, illetve politikai szereplőket, hogy „a kárpátaljai magyarságot ne kezeljék kampánytémaként, s megnyilvánulásaikban legyenek tekintettel az itt élők nehéz helyzetére” – zárul az elnökség nyilatkozata.

A címlapfotón Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke (Fotó: MTI/Nemes János)

Ajánljuk még