logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Tokió: Az Egyesült Államok nem telepíthet nukleáris fegyvereket Japánba

Japán nem egyezhet bele abba, hogy az Egyesült Államok nukleáris fegyvereket tároljon területén Oroszország elrettentésére – szögezte le hétfőn a japán miniszterelnök a kelet-ázsiai ország parlamentjében.

Kisida Fumio kiemelte, hogy hazája továbbra is elkötelezett a három nukleáris elv mellett, azaz nem állít elő, nem birtokol, és nem enged a területére atomfegyvereket.

Vasárnap a miniszterelnök telefonon egyeztetett elődjével, Abe Sindzóval. A volt miniszterelnök egy biztonságpolitikai témájú televíziós műsorban úgy vélekedett, hogy a jelenlegi helyzetben nem lehet tabuként kezelni bizonyos kérdéseket. „Meg kell érteni, miként tartják fenn a biztonságot a világban” – fogalmazott, hozzátéve, hogy beszélni kell a valóságról, amelyben élünk.

Hangsúlyozta azonban azt is, hogy Japánnak – atomtámadások elszenvedőjeként – az atomfegyverek megsemmisítéséért kell küzdenie.

Kanda Maszato, a pénzügyminisztérium valutapolitikáért felelős helyettes vezetője újságíróknak azt mondta: Japán az Oroszországot érintő szankciókkal kapcsolatban szorosan együttműködik a világ legfejlettebb ipari államait összefogó G7-csoport többi tagjával annak érdekében, hogy a büntetőintézkedések hatásosak legyenek.

Hétfőn Vivian Balakrisnan szingapúri külügyminiszter a parlamentben közölte: hazája kiviteli tilalmat fog elrendelni olyan termékekre, amelyeket “fegyverként lehet alkalmazni” az ukrán nép elleni károkozásra és leigázásra.

Dél-Korea szintén szigorít az Oroszországba irányuló exporton, megtiltva a stratégiai cikkek kivitelét, és csatlakozik a nyugati országok döntéséhez, amely kizárja a legjelentősebb orosz bankokat a SWIFT bankközi kommunikációs rendszerből – jelentette be az ország külügyminisztériuma hétfőn.

Szöul a stratégiai olajtartalékok további felszabadításáról is döntést hozott a nemzetközi energiapiac stabilizálása érdekében, és fontolóra vett további intézkedéseket is, például cseppfolyós földgáz viszonteladását Európába.

A tárca vonatkozó közleményében elítélte az orosz hadműveletet, és közölte azt is, hogy Dél-Korea növeli az Ukrajnának szánt humanitárius segélyt is, és erről tájékoztatta az Egyesült Államokat is.

Ajánljuk még