A tisztségviselő azután mondta ezt újságíróknak, hogy véget ért a parlament és a frakciók vezetői, Denisz Smihal miniszterelnök és az ő részvételével zárt ajtók mögött megtartott értekezlet.
Ismételten leszögezte, hogy az ország vezetése kézben tartja a helyzetet. Megjegyezte, hogy Oroszország felől a fenyegetés most is folyamatosan megvan, és tart mindaddig, amíg behatolnak a területünkre. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az ukrán hadsereg, a biztonsági és védelmi szektor készen áll a mostani kihívásokra. „Lehet valamilyen bajkeverés Oroszország részéről? Igen, lehet, de mi készen állunk rá” – hangoztatta a védelmi tanács vezetője.
Danyilov ostobaságnak nevezte az Ukrajna légtere, illetve tengeri kikötői lezárásának lehetőségét. Leszögezte: nem felel meg a valóságnak mindaz a szóbeszéd, miszerint ma kellett volna döntést hozni a légtér és egyes tengeri kikötők lezárásról. Felszólította azokat az ukrán parlamenti képviselőket, akik külföldön tartózkodva felfújják ezt, hogy hagyják abba a riogatást. „Ami a repülőgépeket illeti, tegyünk pontot az i-re: nem zárjuk le az égboltunkat, nincs erre semmi okunk” – fogalmazott az RNBO titkára.
Kapcsolódó tartalom
A német kancellár Kijevben: Nem tudjuk, mit tegyünk, de felkészültek és elszántak vagyunk
YouGov: Az amerikaiak határozottan ellenzik, hogy az Egyesült Államok csapatokat küldjön Ukrajnába
Orbán Viktor: A háború elkerülése mindannyiunk érdeke!
A tisztségviselő szerint egyes vállalatok, amelyek repülőgépeket bérelnek, túlbiztosítják magukat. Emlékeztetett arra, hogy vasárnap volt egy kormányülés, amelyen további forrásokat – 16,6 milliárd hrivnyát – különítettek el a biztosító- és lízingtársaságok számára bármilyen probléma esetére, azaz arra, hogy szavatolják a repülésbiztonságot Ukrajnában.
Az Ukraine International Airlines (UIA) ukrán légitársaság külföldi hírügynökségeknek eljuttatott hétfői nyilatkozatában közölte, hogy külföldre menekítette egyes repülőgépeit egy esetleges orosz támadás veszélye miatt. A kijevi székhelyű vállalat egyebek között azzal indokolta a lépést, hogy a biztosítótársaságok megszüntették egyes járatainak biztosítását az ukrán légtérben. Nem sokkal korábban a KLM holland légitársaság felfüggesztette az Ukrajnába induló összes járatát.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közben videoüzenetben fordult az ukránokhoz, amelyben bejelentette, hogy február 16-át az egység napjának nyilvánította. Az általa kiadott rendelet szerint ezen a napon minden településen ki kell tűzni Ukrajna állami zászlóját a házakra, 10 órakor el kell énekelni az ukrán himnuszt, az ország külképviseletein pedig imázsépítő rendezvényeket kell tartani az összefogás és Ukrajna támogatásának kifejezésre juttatása céljából.