logo

Műsorújság

Rendkívüli

Elhunyt a jósvafői barlangban eltűnt búvár

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Horvátország változtat oltási stratégiáján

Horvátországban lehetőségeinek csúcsán jár a koronavírus elleni oltási kampány és nehezen haladnak a nagyobb átoltottság felé, ezért a közegészségügyi intézet (HZJZ) új oltási stratégiát hirdetett, amely szerint ha szükséges, házhoz viszik a vakcinát az oltatlanok számára – jelentette be pénteken Krunoslav Capak, az intézet igazgatója.

Kiemelte: az új kampányban nincs semmi forradalmi, csak az eddigi oltási program gyenge pontjain igyekszik javítani.

A felmérések azt mutatják, hogy akik nem oltatták be magukat – de nem megrögzött vakcinaellenesek – félnek a védőoltások mellékhatásaitól – hangsúlyozta Capak, hozzátéve, hogy ezért még nagyobb hangsúlyt fektetnek a tanácsadásra.

Rámutatott: eddig is mindent megtettek annak érdekében, hogy mindenki számára elérhető legyen a vakcina, de a jövőben még több mobilcsapatot állítanak fel, hogy akik valamilyen oknál fogva nem tudják elhagyni otthonukat (idősek, betegek, mozgáskorlátozottak), a lakásukon kapják meg az oltást.

Ösztönözni fogják továbbá több autós, drive-in rendszerű oltópont létrehozását, hogy az embereknek ne kelljen kiszállniuk a gépkocsijukból, ha fel akarják venni az oltást – mondta az igazgató, majd hozzáfűzte: azon krónikus betegek számára, akik kórházi kezelésre szorulnak, az intézményben lesz lehetőség a vakcina felvételére.

Szavai szerint a kisebb, szétszórtabb településeken alacsonyabb az átoltottság aránya. Így azok központjaiba – az iskolák vagy a posták elé – oltóbuszokat küldenek, hogy az emberek helyben megkaphassák az oltást.

A csaknem négymillió lakosú Horvátországban eddig 2 300 927-en kaptak védőoltást, közülük 2 217 152-en, már a második adagot is beadatták maguknak. Ez a lakosság 58,8 és 56,7 százaléka.

Az elmúlt 24 órában 7578 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, és a vírus okozta Covid-19 betegségben 44-en hunytak el. Kórházban 2133 beteget ápolnak, közülük 171-en szorulnak lélegeztetőgépre.

A szomszédos Szlovéniában péntekre 7514 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, és tíz beteg halt meg a vírus okozta Covid-19 betegség szövődményeiben. Kórházban 1021 beteget ápolnak, közülük 136-an vannak intenzív osztályon. A valamivel több mint kétmillió lakosú országban eddig 1 262 555-en kaptak védőoltást, közülük 1 215 215-en mindkét adagot felvették.

Az országban enyhült a járványhelyzet: az elmúlt héthez képest jelentősen csökkent a fertőzöttek száma, és más járványmutatók is javultak.

A kórházi kezelésre szoruló betegek számának nagyobb mértékű csökkenését a jövő hétre várják a szakemberek, akik szerint ha a jelenlegi kedvező trend folytatódik, és nem jelennek meg új koronavírus-variánsok Szlovéniában, márciusban napi 2000-re is csökkenhet az új fertőződések száma.

Ajánljuk még