logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Első alkalommal került keresztény bíró Egyiptom alkotmánybíróságának élére

A többségében iszlám vallást követő Egyiptomban első alkalommal került keresztény bíró az ország legmagasabb szintű igazságszolgáltatási testülete, a Legfelsőbb Alkotmánybíróság élére – jelentette szerdán az állami al-Ahram napilap.

Abdel Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök szerdán iktatta be új hivatalába az államfői rendelettel kinevezett 65 éves kopt keresztény Bulos Fahmit. A bíró korábban a törvények és az alkotmány összhangja felett őrködő bírói testület alelnökeként dolgozott.

A koptok alkotják a legnagyobb, egyben legősibb keresztény közösséget Egyiptomban. Számukat 7-10 millió közé teszik a mintegy százmilliós összlakosságon belül. A keresztények ugyanakkor gyakran iszlamista támadások célpontjai az észak-afrikai országban. Az iszlám vallást követő Szíszi ugyanakkor nagy népszerűségnek örvend a helyi keresztények körében.

Az elnök ugyanis gyakran mutatott szolidaritást országa keresztény kisebbségével, így például lazított a templomépítésre vonatkozó korlátozásokon. Szíszi 2013-ban került hatalomra, miután a hadsereg elmozdította az államfői posztról az iszlamista Mohamed Murszit.

Ajánljuk még