logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Németországban már szitokszó a konzervativizmus?

A német kereszténydemokrata unió (CDU) már most sem igen hasonlít a háború utáni újjáépítés legendás pártjára, az viszont hogy a gyökereket is elmetszenék a szavazóbázis bővítéséért, akkor is radikális lépésnek tűnik, ha a felmérések azt mutatják, hogy Németországban a választók több mint fele felekezeten kívüli, az egyházakba vetett bizalom pedig jelentősen csökkent – erről beszélt Werner Patzelt, a CDU tagja, politológus, a Mathias Corvinus Collegium vendégoktatója és Bauer Bence, a Mathias Corvinus Collegium intézetvezetője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
A teljes beszélgetést itt hallgathatja vissza.

 

Werner Patzelt szerint a párttagok gondolkodása megváltozott, a megrázó választási vereség után úgy határozott a pártvezetés, hogy a tagság véleményét kéri ki, és teljesen világossá vált, hogy  a tagok több mint háromnegyede Friedrich Merzt akarja pártvezetőnek.

A német politológus szerint a CDU már nem lesz olyan erős, mint egykor, mert hagyta, hogy jobbra tőle létrejöjjön az AfD, de továbbra is törekedhet arra, hogy a diskurzus irányítását visszakövetelje. Vagyis a CDU a saját témáit, szempontjait tartsa napirenden.

Bauer Bence felidézte, hogy amikor a CDU krízisben volt, akkor azt egyesek úgy fogalmazták meg, hogy a CDU válsága mindig Európa válsága is egyben, ugyanis a CDU-nak a fejlődése, több évtizeden át tanúsított politikája, kormányzati szerepvállalása nagyon sokat tett hozzá az európai politikához.

Az MCC intézetvezetője hozzátette, hogy bizonyára 2024 után az európai politikát újra fel kell találni, és sok olyan új párt van, ami talán nem mindenképpen az Európai Néppárton belül képzeli el a politizálását, ugyanakkor a néppárt maga is nagyon megváltozott. Ezt pedig Bauer Bence azzal magyarázta, hogy már nincsenek olyan nagy személyiségek a néppártban – mint például Helmut Kohl – ezért a néppárt már nem olyan sikeres, az összetartóereje pedig már csak az, hogy a CDU is benne van.

Werner Patzelt szerint Németországban ma minden, ami politikailag szép és jó, azt baloldalinak titulálják, a jobboldali gondolkodás pedig nem más, mint ennek az ellentétje, vagyis egy politikai szemétdomb.

A leghatásosabb Németországban, ha valakit le akarnak járatni, hogy ezt rásütik – fogalmazott, majd hozzátette: ha még ez sem elég, akkor fasisztának vagy rasszistának állítják be.

A német politológus azt is elmondta, hogy Németországban egyre zsugorodó kisebbség a keresztények közössége. A keleti területeken az emberek 20 százaléka mondja magát kereszténynek. Mindezek miatt a CDU-nak jól meg kell gondolni, hogy kit is akar megszólítani, mert ha azt hangoztatja, hogy egy keresztény párt, akkor az inkább elriasztja a választókat, mintsem vonzaná őket – véli Werner Patzelt.

A címlapfotón: A német szövetségi parlament (Bundestag) (Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan)

Ajánljuk még