logo

Műsorújság

Rendkívüli

Elhunyt a jósvafői barlangban eltűnt búvár

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Teljesen megbénítottak a kanadai sofőrök a fővárost

Hétfőn is folytatódott Kanadában a kamionsofőrök tiltakozása a koronavírus-járvány miatt bevezetett egészségügyi rendelkezések, egyebek között a kötelező oltás ellen. Médiaforrások szerint a hét végén Justin Trudeau miniszterelnököt és családját is elköltöztették, hollétükről nem adtak információt. A kanadai kormányfő hétfőn közölte, hogy koronavírusos.

A „szabadság konvojaként” is emlegetett, több ezer teherautóból álló karaván vasárnap elérte a kanadai fővárost, Ottawát is, a menettel rokonszenvező sofőrök országszerte több utat is lezártak, az ottawai parlament épülete előtt pedig a sofőrök felhívására más tiltakozó csoportok is megjelentek.

A CBC kanadai közszolgálati műsorszolgáltató vasárnapi tudósításában arról számolt be, hogy Ottawa belvárosában több utcát lezártak. Hozzátették, hogy a demonstrációk békésen zajlanak. Kiemelték azt is, hogy szombat délutánig nem emeltek vádat egyetlen tiltakozó ellen sem, a hatóságok pedig azt közölték, hogy nem történt rendbontás, és tartják a kapcsolatot a szervezőkkel.

A BBC brit televíziós csatorna azt közölte, hogy a demonstrálók „megbénították” a fővárost.

Mindazonáltal helyszíni beszámolók szerint több tüntető táncra perdült az ismeretlen katona sírjánál, emiatt a kanadai veteránok szövetsége Twitteren felháborodását fejezte ki, és megszólalt az ügyben Anita Anand védelmi miniszter is, aki szintén elítélte a történteket.

Erin O’Toole, a konzervatívok vezetője találkozott a tüntetők egy csoportjával, újságíróknak pedig a szólásszabadság jogát hangoztatta, mindazonáltal ő is leszögezte: az emlékműnél történtekkel nem ért egyet.

Kapcsolódó tartalom

A sofőrök az ellen a január közepén bevezetett rendelkezés ellen tiltakoznak, amely arra kötelezi őket, hogy beadassák a koronavírus elleni oltást, amennyiben az Egyesült Államokba, vagy onnan kellene árut szállítaniuk. A kamionosok tiltakozásához azóta sok, a járványügyi rendeletekkel egyet nem értő ember csatlakozott, a demonstrálók azt akarják elérni, hogy “az élet térjen vissza a normális kerékvágásba”.

A demonstrációkon többen Trudeau-ellenes jelszavakat is skandáltak. Maga Trudeau a múlt héten törpe kisebbségnek nevezte a tiltakozókat, és azt hangoztatta, hogy véleményük nem tükrözi a kanadaiak többségének álláspontját.

A CBC értesülése szerint a miniszterelnököt szombaton a családjával együtt – biztonsági okokból – elköltöztették.

Kanada mintegy 120 ezer, nemzetközi áruforgalmat biztosító teherautósofője közül körülbelül 90 százalék vette fel az oltást – jegyezte meg a BBC.

Pozitív lett Justin Trudeau tesztje

hétfőn számolt be pozitív teszteredményéről a Twitteren. Közölte, hogy jól érzi magát és távmunkával látja el hivatali teendőit. A kanadai kormányfő óvintézkedésként már a múlt héten karanténba vonult, mert egyik gyereke elkapta a vírust.

„Ma reggel pozitív lett a Covid-19-tesztem. Jól érzem magam, a héten távmunkában dolgozom, követve a közegészségügyi előírásokat” – írta mikroblogján a miniszterelnök, aki így nem jelenhet meg személyesen a kanadai parlament téli szünetet követő első ülésén hétfőn. Az ülést online tervezi nyomon követni.

Az 50 éves politikus nem első alkalommal kényszerül karanténba. A járvány kitörésének kezdetén, 2020 márciusában két hétre kellett karanténba vonulnia, mert feleségnek, Sophie Trudeau-nak pozitív lett a vírustesztje.

Az utóbbi hónapokban több kanadai miniszter is megfertőződött koronavírussal, köztük volt Melanie Joly külügyi tárcavezető is.

Ajánljuk még