Péntek este tett bejelentést egy férfi a romániai Teleorman megyében, hogy valaki ellopott egy autót a megyeszékhelyen, Alexandrián, attól a cégtől, ahol ő is dolgozik – olvasható a news.ro cikkében.
A rendőrök azonnal nyomozni kezdtek az ügyben, így hamarosan, egy, a megyeszékhely közelében levő településen meg is találták az ellopott autót. Arra azonban nem számítottak, hogy egy fiatal rendőr háza előtt találják meg a keresett autót. A nyomozás során kiderült, hogy a tolvaj nem más, mint egy 27 éves kollégájuk, aki az alexandriai rendőrkapitányság kötelékében teljesít szolgálatot.
Még nagyobb volt a meglepetés, amikor a drogteszt alapján kiderült: a tolvaj többféle tudatmódosító, pszichoaktív szert is fogyasztott a lopás előtt, az alkoholteszt pedig a leheletében literenként 0,35 milligramm alkoholt mutatott ki.
A fiatal rendőr tettét kollégái már csak azért is furcsállják, mert eddig senki nem panaszkodott a viselkedésére, illetve a rendőri képzés mellett még teológiát is hallgatott, másodállásban diakónusként szolgál egy templomban.
Azonban sem a papi ornátus, sem a rendőri szolgálat nem menti meg a felelősségre vonástól, hiszen büntetőeljárás indult ellene ittas és kábítószer befolyása alatti vezetés, valamint minősített lopás miatt.
A címlapfotó illusztráció.