logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Többtucatnyi szíriai drogcsempészt ölt meg a jordániai hadsereg a határon

Huszonhét drogcsempészt ölt meg a jordániai hadsereg a Szíriával közös határon, több másikat megsebesített, és erről csütörtökön számolt be honlapján.

A tájékoztatás szerint több olyan kísérletet hiúsítottak meg, amelyek során nagy mennyiségben akartak kábítószert Szíriából Jordániába csempészni.

A hadsereg közölte, hogy folytatja az újonnan hozott bevetési szabályok alkalmazását, a határok védelme érdekében pedig vasszigorral fog lecsapni, valamint erővel és határozottsággal fog fellépni minden beszivárgási vagy csempészési kísérlettel szemben.

A hónap elején a hadsereg arról számolt be, hogy meghalt egy katonatiszt a Szíriával közös, hosszú határ mentén a csempészekkel folytatott tűzpárbajban.

Jordánia több mint hatszázötvenezer szíriai menekültet fogadott be, akik a több mint egy évtizede dúló polgárháború elől menekültek el hazájukból.

Szeptemberben szíriai és jordániai tisztviselők tárgyaltak a határbiztonságról azt követően, hogy a damaszkuszi kormányerők elfoglalták a lázadók által ellenőrzött területeket a jordániai határ mentén. Egy hónappal később II. Abdalláh jordániai uralkodó egy évtized óta először beszélt Bassár el-Aszad szíriai elnökkel, miután a két ország újra megnyitott egy kulcsfontosságú határátkelőt.

Nemzetközi beszámolók szerint a tíz éve tartó polgárháború után Szíriában virágzik az illegális drogipar. Az elmúlt években az arab mediterrán ország az illegális amfetamin, a Captagon nevű drogpirula előállításának és értékesítésének egyik fő helyszínévé vált.

Szíria és a szomszédos Libanon is a kábítószer közel-keleti, különösen a Perzsa-(Arab-)öböl menti országokba vezető útvonalának átmenőpontjaivá váltak.

Az ENSZ Kábítószer- és Bűnügyi Hivatala (UNODC) egy 2014-es jelentésében azt állította, hogy az amfetaminpiac a Közel-Keleten növekszik. A főként Szaúd-Arábiában, Jordániában és Szíriában végrehajtott letartóztatások a világszerte lefoglalt amfetaminok több mint 55 százalékát teszik ki.

Ajánljuk még